hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ronaldo utca: nem végállomás
A Fenomén a futballvilág trónján

2002. 12. 23.
A nemzetközi futballszaklapok, illetve a FIFA szokásos év végi értékelésükkel "pajzsukra emelték" Ronaldót: a szakmabeliek szerint a világbajnok brazilok támadója az idei év legjobb játékosa. Hazájában az ünnepi hangulatban még utcát is neveztek el a "Fenoménról". 



1997 után másodszor is övé az aranylabda Fotó: MTI

Ronaldo ezzel pályafutásának újabb csúcspontjára jutott, annak ellenére, hogy sorozatos sérülései után sokan már temették az ifjú tehetséget. A jelenleg huszonhat éves csatár pályafutása 1993-ban kezdett felívelni: a Sao Cristovao csapatától ekkor igazolta a Cruzeiro, ahol egy év alatt ötvennyolc gólt rúgott a különböző bajnokságokban és kupákban. Tizennyolc évesen húzhatta fel először a brazil címeres mezt, majd az USA-ban rendezett világbajnokság után a PSV Eindhoven vásárolta meg; itt az első szezonban harmincszor volt eredményes. 1996-ban a Barcelona hívta soraiba, ahol harmincnégy gólt szerzett egy idény alatt, majd 1997-ben az Inter szerződtette. Ebben az évben elnyerte az Aranylabdát, a FIFA választásán pedig már másodszor lett az év játékosa. Ekkor huszonegy (!) éves volt.

A következő évben azonban kis híján derékba tört egyedülálló karrierje: az 1998-as vébé döntője előtt rosszul lett, epilepsziás roham tört rá. A Nike cég – a brazil válogatott szponzora – nyomására mégis bekerült a kezdő csapatba, ám társaival együtt leszerepeltek a franciákkal szemben. Ezt követően – bár jól kezdte a bajnoki idényt – térdszalag-szakadást szenvedett és csaknem egy évig lábadozott. Visszatérése után nem sokkal ismét elszakadtak a térdszalagjai, és csak tavaly decemberben térhetett vissza a pályára, de egy újabb sérülés miatt a Serie A-ban csak az utolsó négy fordulóban szerepelhetett. Az első három meccsen pazarul játszott és négy gólt szerzett, de a bajnoki cím sorsáról döntő – vesztes – összecsapáson a Lazio ellen semmi sem sikerült neki. Hector Cúper, az Inter trénere le is cserélte.

Ronaldo – és orvosai – a megpróbáltatások ellenére sem adták fel, a brazil csatár a Dél-Korea, illetve Japán által közösen rendezett világbajnokságon katartikus viszszatérést produkált: összesen nyolc gólt szerzett (ebből kettőt a németek elleni döntőben), amivel természetesen gólkirály lett, és ezzel oroszlánrészt vállalt a brazilok ötödik vb-aranyának megszerzésében. 



A klubcsere határozottan jót tett Ronaldónak Fotó: Dppi

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!