hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gólzápor a medencében
Világkupa-győztes a Faragó-csapat

2002. 12. 23.
Nem sokkal a jugoszláviai Thetisz-kupa elhódítása után női vízilabda-válogatottunk a kenguruk földjére, Ausztráliába utazott, a Perth-ben rendezett világkupára. Faragó Tamás Eb-címvédő csapatára kemény ellenfelek vártak az olasz, orosz és a legesélyesebbnek kikiáltott, "kigyúrt" lányokból álló amerikai válogatott személyében. Lányaink, akik a sikeresség terén az elmúlt két évben túlszárnyalták a jelenleg a világ legjobb válogatottjának elismert magyar férfi válogatottat, ezúttal sporttörténelmet írhattak. Volt már a magyar női válogatottnak vb-aranya (1994), Eb-aranya (1991 és 2001), és most egy vk-győzelem is bekerült a vitrinbe. 



Női vízilabdázóink a hazaérkezés után. sporttörténelmet írtak Fotó: MTI

A lányok első meccsüket a bivalyerős amerikaiakkal játszották, ahol mindenki számára elfogadható volt egy 5–5-ös döntetlen. Ezt követően azonban már csak nyerni tudtak Valkay Ág-nesék. Először a házigazdák ellen született egy könny? győzelem, amit a kazah válogatott térdre kényszerítése követett. A csoportmérkőzéseket második helyen fejeztük be az amerikaiak után, velük azonos pontszámmal. A csoportmérkőzéseket követően azonban kegyetlenül besűrűsödött a mezőny. Először a világbajnok olasz válogatottat kaptuk meg középdöntőre, ahol a ki-ki meccsen végül sikerült egygólos előnyt kiharcolva talpon maradni. Az elődöntőben tovább fokozódott a feszültség, amikor a csoportelső orosz lányok következtek. Az első negyedben elszenvedett egygólos hátrányt követően Faragó Tamás gárdája végig uralni tudta a játékot 8–6-ra bebiztosítva a győzelmet. Végül elérkezett a finálé, ahol ismét az amerikaiak következtek, ráadásul kanadai bíróval, aki mondani sem kell, sokkal elnézőbb volt a "szomszédokkal", mint irántunk. Az amerikaiak végig vezettek, mikor a záró negyedben 7–6-os ellenfél előnynél fordult a kocka. Primász Ágnes először emberelőnyből, majd akcióból lőtt góllal biztosította be a szenzációs győzelmet, és ezzel a történelemben először vk-elsőségét. Primász Ágnes, aki a margitszigeti Eb-n is gólkirálynő volt, az utolsó mérkőzésen is nyerő embernek bizonyult három góljával, és ismét elnyerte a rangos címet.

Az éremsorrend: 

1. Magyarország, 

2. USA 

3. Oroszország.


Risztov: 3 arany, 1 ezüst

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!