hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Figónak malaca volt

2002. 12. 02.
A spanyol labdarúgó-bajnokság múlt heti fordulójában a felhevült Barca-ultrák a legelképesztőbb dolgokkal dobálták Luis Figót, egykori kedvencüket, aki két éve igazolt Madridba. A játékvezetőnek rövid időre meg is kellett szakítania a mérkőzést.

"Az ilyen eseteknek véget kell vetni" – fakadt ki Figo, a Real Madrid középpályása a mérkőzést követően, és meg kell hagyni, teljes joggal. Palackok, gyümölcsök mellett egy whiskys üveg, sőt egy disznófej is landolt Figo mellett, miközben a szögletekhez készülődött. (A dobálózók között volt a Barca csatárának, Patrick Klivertnek a testvére is, akinek emiatt egy éjszakát börtönben kellett töltenie a mérkőzést követően.) A játékvezető a második félidő közepe táján tíz percre megszakította a mérkőzést, de azt már nem merte bevállalni, hogy teljesen véget vessen a játéknak. A 0–0-ra végződő meccset követő kommentárok szerint azonban ezt nyugodtan megtehette volna, egyrészt a szurkolók viselkedése, másrészt a játék színvonala miatt…

A rangadót követően Louis van Gaal, a Barca mestere kijelentette: Figo provokálta a hazai szurkolókat, a bírónak pedig – szerinte – a játékosokat és a nézőket is tudnia kellett volna kezelnie. Jorge Valdano, a Real Madrid klubigazgatója viszont nem érti, miért számított provokációnak, hogy Figo rúgta a szögleteket. A madridi lapok a Barcelona példás megbüntetését – elsősorban a Nou Camp stadion időszakos bezárását – sürgetik, a katalán sajtó azonban érthetően védelmébe vette a hazai csapatot. José Maria Coronas, a Barca elnökségének főtitkára pedig úgy érvelt: jogilag nem tartja megalapozottnak, hogy a stadiont bezárják, mert – mint mondta – a játékosok testi épsége nem forgott veszélyben. (S. I.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!