hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hódító Ferrari Indianapolisban is
Forma–1 2002: egy kanyar maradt

2002. 10. 06.
A várakozásoknak megfelelően Indianapolisban is a két Ferrari-pilóta állhatott a dobogó legfelső két fokára. Az olasz istálló a starttól kezdődően fölényesen vezetve kettős rajt-cél győzelmet aratott. Az első rajtkockáról induló, és a versenyben végig élen álló Michael Schumacher és az őt szorosan követő Rubens Barrichello azért így is tartogatott némi meglepetést a verseny végére, hiszen a célvonalon gyakorlatilag fej fej mellett haladtak át, s a befutó annyira szorosra sikerült, hogy szabad szemmel nem is lehetett eldönteni, ki a 2002-es USA Nagydíj győztese.



Barrichello bebiztosította második helyét Fotó: DPPI

A futam utolsó pillanatában Barrichello kocsija mindössze 11 ezredmásodperc előnnyel haladt el előbb a kockás zászló előtt, így amellett, hogy Barrichello bebiztosította második helyét a pilóták versenyében, a Ferrari két pilótája újabb csúcsot állított fel a Forma–1 életében, mivel az eddig mért legszorosabb befutót mutatták be a vasárnapi versenyen.

Rosszul indult a verseny a Williams–BMW-csapat számára, mert két pilótája rögtön a második körben kisebb balesetet szenvedett, ráadásul Frank Williams legnagyobb bosszúságára a két pilóta egymással karambolozott. Az ütközésből Juan-Pablo Montoya jött ki szerencsésebben, hisz az ő kocsiján nem történt komolyabb sérülés, nem úgy Ralf Schumacherén, amelynek leszakadt a hátsó szárnya, így a balszerencsésebb német a bokszba kényszerült. Szerencséjére a javítás után tudta folytatni a versenyt, és a tizenhatodik helyen ért célba. A két pilóta egész egyszerűen egymással szúrt ki, s a csapat vezetői mellett ennek a szponzorok, többek között a főszponzor HP sem örülhettek különösebben.

A balesetet szerencsésebben megúszó Montoya végül a negyedik helyen ért célba – a nagyon jó formában versenyző és harmadik helyet megszerző – David Coulthard mögött.

"Összességében jól ment a verseny, bár az eredmény kiábrándító. A második körben Ralf előzése után későn fékeztem. A külső íven haladtam, és Ralf hirtelen belém jött. Ő valószínűleg sokkal később fékezett. Ezután hibáztam a bokszkiállással, mert túl korán álltam ki. Láttam a pálya szélén a jelzést, és azt hittem, hogy ki kell állnom, de a csapat nem tudta, hogy jövök. Sajnos akkor még nem kellett volna kiállnom" – nyilatkozta a kolumbiai pilóta.

Jó formában versenyzett a McLarennel Coulthard, de az eltérő boksztaktika ellenére sem tudta megközelíteni az élen álló Ferrarikat. A csapattárs, Kimi Räikkönen ötvenkettedik körben bekövetkezett motorhibája után a skót pilóta a tempót némiképp csökkentve biztosan állhatott a dobogó harmadik fokára.

Japánban utolsó állomásához érkezik a 2002-es szezon. Coulthard Indianapolisban megszerzett harmadik helyezésével egy pontra megközelítette a pilóták versenyében negyedik helyen álló Ralf Schumachert, így számukra mindenképpen izgalmas verseny várható Suzukában. 

(Forrás: Amber PR)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!