hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meglepetéssorozat Washingtonban
Kosárlabda nagyoknak

2001. 12. 23.
Jordan és csapata, a Wizards meglepte szurkolóit és sokkal inkább ellenfeleit. Közben az olimpiai láz kapcsán is szóba került a kosaras cirkusz két játékosának a neve. Magyarul arrafelé nem éppen év végi hangulat uralkodik a pályákon és környékükön.



"Látod öregem, ilyen az, mikor én játszom ellened." Jordan lejátszotta Vince Cartert a pályáról Fotó: Reuters

Kezdjük talán az eddig kevés jó hírt hallató csapattal, a Wizardsszal. Jordan és társai eddig nem nagyon kóstolhatták meg, milyen is az a győzelem íze. Jordan ugyan mindig próbálta a csapatot tűzbe hozni, és társait sokat biztatta. Az edző is kezdte egy kicsit feladni. Doug Collins mindent megpróbált, az adott számú játékosból próbált végtelen számú variációt a pályára küldeni. A fiúk izzadtak is rendesen a reflektorfényben, de ettől többre nem futotta. Pedig Air Jordan sokszor mutatta régi formáját, szereléseket, lepattanókat és az elmaradhatatlan, nyújtott nyelves zsákolásokat. A sok szenvedés és kitartás meghozta a gyümölcsét, és igaza lett a nagy visszatérőnek: lehet mérkőzést nyerni a csapattal, és ráadásul ezt sorozatban is véghez lehet vinni. Hat mérkőzés végződött úgy, hogy végre a fővárosi gárda tagjai vonulhattak győztesként az öltözőbe. "Sokat meséltem nekik arról, milyen jó érzés győztes csapatban játszani. Most már ők is tudják. A győzni akarás és a sikeréhség hiányzott ebből a csapatból, hogy minden mérkőzésre úgy menjenek ki a játékosok, hogy hisznek a győzelemben. Ezt kellett kialakítani, ezért hagytam ott az irodai munkát" – mondta a washingtoni csapatépítés sikerének a titkáról az "öreg" Jordan. Igazi bravúrt is bemutatott a visszatérő levegő ura, a Toronto Raptors sztárját semlegesítette úgy, hogy ez vezetett a győzelemhez. Vince Carter igen meglepődhetett, amikor számára is nyilvánvaló lett, az őrzésével Jordan lett megbízva. Az elején még nem zavarta nagyon ez a tény – dobott is 19 pontot. Viszont a következő negyedben már csak négyet tudott a kosárba juttatni, és ezek után már egyet sem. Valódi emberfogást láthattak a kosárlabda kedvelői. Jordannak ezen közben még 21 pontot is sikerült elhelyezni a méltán csodálkozó ellenfélnek.

Az még titok, hogy ki fogja meggyújtani februárban, a Salt Lake Cityben kezdődő téli olimpia megnyitóünnepségén az olimpiai lángot. De az amerikaiak nem szeretik a titkokat, és ezért elindult a találgatás. Az amerikai lapok többsége szerint Karl Malone és John Stockton a legesélyesebb. A két kosárlabdázó komoly népszerűségnek örvend Utahban. Mindketten tagjai az NBA-ben játszó Utah Jazznek, méghozzá immár tizenhatodik éve. Ráadásaként ott voltak az 1992-es és az 1996-os nyári olimpián is, ahol az NBA játékosaiból öszeállított Dream Team fölényesen szerezte meg az aranyérmet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!