hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az MTK kiemelkedett a mezőnyből
Borsodi Liga Már öt csapat menesztette edzőjét

2001. 12. 16.
Lezárult a 2001–2002. évi bajnokság őszi idénye. Az eddig lejátszott huszonkét forduló az MTK nagy menetelését hozta. A Hungária körúti legénység mindössze kétszer kapitulált a szezon során, a Dunaferr és a ZTE elleni 2:0-ra elvesztett mérkőzések azonban nem rendítették meg a kék-fehéreket.



Garami József váltja Csank Jánost a Ferencváros labdarúgócsapatának kispadján. A hatvankét éves szakember szakmai igazgatóként a vezetőedzői teendőket is ellátja, segítője Pölöskei Gábor és Keller József lesz. A képen balról: Garami József, Pölöskei Gábor és Keller József Fotó: MTI

A huszonkétszeres magyar bajnok a találkozókon remek teljesítményt nyújtva, tizenhét győzelmet és három döntetlent produkálva, toronymagasan (11 ponttal) vezeti a tabellát. Bognár György alakulata a bajnokság favoritjaként várhatja a tavaszi folytatást.

A már említett ZTE alaposan meglepte riválisait. A Bozsik Péter által edzett, neves játékosokkal erősített zalai gárda a vártnál is jobban szerepelve érte el az év végi második helyét. A Kenesei–Waltner–Egressy trió gólgazdag játéka lehet a biztosítéka a sikeres szereplésnek.

A Dunaferr a góllövőlistát vezető Tököli Attilának és a csapat pazar összjátékának köszönheti jelenlegi harmadik helyét. Egervári edző fiaira szép tavasz vár, főleg ha sikerül megtartaniuk Tökölit, akit az 1860 München kíván leigazolni. 

Nem sikerült a címvédő Ferencvárosnak a dobogón végeznie, és ez Csank János állásába került. A zöld-fehérek, új főnökük, Garami József eddigi csapatától, az MTK-tól 20 ponttal leszakadva ötödik helyen állnak, s a játékos-keret alapos kicserélésére készülnek. Rá is fér az egyletre az erősítés, mivel a jelenlegi állomány több játékosa nem "Fradi szint?" labdarúgó. Az Edző Bizottság elnökeként ténykedő Garami székfoglalójában hat-nyolc játékos menesztését helyezte kilátásba. A nagyhír? szakember segítői pedig Pölöskei Gábor, aki a BKV Előrétől tér vissza egykori egyesületéhez és Keller József, a klub jelenleg is aktív veterán hátvédje. 

Az ősi rivális UTE tulajdonosa, Lukács Ferenc pedig Kisteleki Istvánnak ajánlotta fel a váltás lehetőségét. A lilák szakvezetője sportigazgatóként tevékenykedhet tovább, ha elfogadja a megbízatást.

A mezőny második felében tanyázó három csapat szintén megköszönte eddigi trénere munkáját. A Debrecen Dajka Lászlót, a Békéscsabával kimagaslót nyújtó fiatal szakembert szerződtette Pajkos János helyére. 

A Hűség városában, Sopronban pedig Simon Tibor vette át az irányítást az edzői tevékenységtől eltiltott Reszeli Soós Istvántól. A Fradi egykori jobbhátvédje a másodosztály után a legjobbak között folytathatja szakvezetői pályafutását. Angyalföldön is változtatásba fogott a klubvezetés. A Vasas kispadján ezentúl Tornyi Barnabás vagy Kiss László válthatja azt a Komjáti Andrást, akire sportigazgatóként számítana a piros-kék klub elnöksége. A csapatok a bajnoki szünet ideje alatt alapos változásokon mehetnek keresztül. Az átigazolási időszak több neves labdarúgó klubcseréjét vagy idegenből való hazaszerződését hozhatja. A tavaszi mérkőzések után következik a rájátszás, melynek végeztével eldől majd, hogy ki nyeri meg a bajnoki címet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!