hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lewis harmadszor a trónon
Ökölvívás: Helyreállt a rend

2001. 11. 25.
Sporttörténelmi esemény tanúi lehettek azok a szerencsések, akik látták a Las Vegasban megrendezett Lewis–Rahman nehézsúlyú vb-döntőt. A tét az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség), a WBC (Bokszvilágtanács) és az IBO (Nemzetközi Boksz Szervezet) bajnoki övének megszerzése, valamint Lennox Lewis lelkivilágának rendbetétele volt. 



Lennox Lewis és a visszaszerzett övek Fotó: Reuters

Nos, a kanadai származású brit ökölvívózseni teljes sikert aratott. Az áprilisi találkozójukon Lewist kiütő, és ezzel alapos meglepetést okozó Hasid Rahman az egész visszavágó során alárendelt szerepet játszott, és hamar kiderült, ezen a találkozón nincs keresnivalója a ringben. Egyébként kerestek rendesen, hiszen mindkét öklöző 10-10 millió dollárral gazdagodott, bár ennek Lewis örült jobban. Már az első menetben a maga javára fordította a mérkőzést, az amerikait már ekkor orvosi ellátásban kellett részesíteni, mivel felrepedt a szemöldöke. 

A harmadik menetben Lewis már meggyőző fölényre tett szert, mindhárom pontozónál vezetett. Hogy mégse legyen túl sok dolga a bíráknak, arról a negyedik menetben gondoskodott a súlycsoport királya. Egy bal-jobb kombinációt követően Rahman padlót fogott. Artur Mercante mérkőzésvezető pedig nyolcig jutott a számolással, mire a címvédő talpra állt. Kilencnél már újra feküdt, és így kiütéses vereséget szenvedett. A győztes bebizonyította, hogy továbbra is ő az első számú a legnehezebbek kategóriájában. 

Az igazi rangadóra már nem kell sokáig várni. Lewis, aki teljesítményével olyan veretes neveket ért utol, mint Floyd Patterson, Muhamad Ali és Evander Holyfield (akik szintén legalább háromszor lettek címvédők), a nagy vetélytárs Mike Tyson skalpját akarja. A "Vas Misi" is régóta feni a fogát Lennoxra (szó szerint!), ezt már több interjúban részletesen ki is fejtette. 2002. április 4-én Atlantic Cityben létrejöhet a csúcstalálkozó, melyen a sportág két legnagyobbja méri majd össze tudását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!