hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A légiósok újra itthon

2001. 10. 07.
Az eddig mondhatni egyedülálló nagy nyári átigazolások után, a hét végén, az első fordulóval elkezdődött az 95. hazai vízilabda bajnokság. 

Az átigazolások folyamán az élvonalbeli csapatok gárdái szinte teljesen átrajzolódtak. A korábbiakkal ellentétben kevesebb volt a külföldre igazolás, a játékosok elsősorban idehaza cseréltek gazdát, sőt számos idegenlégiós nagyágyú is hazai vizeken folytatja a játékot (Biros Péter, Molnár Tamás a Becejből, Kiss Gergely a Bolognából érkezett a Honvédhoz). Az átigazolásoknak áldozatul esett "lekopaszított" Fradinak kétszeri sikertelen rábeszélés után, harmadszorra mégiscsak sikerül megszereznie a nyári vb után visszavonult Alexandar Sostart, a jugoszláv válogatott olimpiai és Európa-bajnok kapusát. 

A következő bajnoki cím legesélyesebb csapatai a Westel által megvásárolt és feltőkésített, előző bajnok Honvéd, most már Domino BHSE, valamint a Vasas Plaket csapata, melyek egyaránt a legnagyobb sztárokkal lettek megerősítve. A Dominóban játszanak a fent felsorolt volt idegenlégiósok, míg a Vasast erősíti Kósz, Hesz, Vári és Székely. Az első fordulóban a két szupercsapat hozta a formáját és az elvárt két-két pontot. A Kőér utcában, a Honvéd otthonában 13-4 re verte az UTE-Taxi2000 csapatát. A Szőnyi úton a BVSC Brendon fogadta a másik elitgárdát a Vasas Plaket csapatát, ahol a vendégek győztek 8–6-ra. A meccsen a Fradiból átigazolt Kósz még nem játszott, igaz Szécsi sem a hazaiaknál. A gyors fölényt követően a Vasas kicsit elaludt, ami lehetőséget adott a házigazdáknak a nem várt, szoros végeredmény kiharcolásához. Így a vereség ellenére Gerendás György elégedett megfiatalított, alig 20 éves átlagéletkorú csapatának nyitányával. 

A hétvégi uszodai teltházak mutatják, hogy a nyári, margitszigeti EB után divat lett idehaza a pólómeccsre járás. 

Az igazi vízilabda-csemegére november 4-én kerül sor, amikor is szuperrangadón a piros-kékek a Honvéd csapatával fognak találkozni. (Kovács Tamás)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!