hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pofon a Fradinak

2001. 09. 30.
Múlt héten a Győri ETO volt a Ferencváros vendége az Üllői úton. A mérkőzést 3–1-re a hazaiak nyerték, ám a meccs nem a játék miatt maradt emlékezetes. A második félidő közepén a hazai szurkolók között verekedés tört ki a 12-es szektorban, ahol egy ázsiai származású fiatal fiút azért vertek meg, mert Fradi-mezt vett fel, és ki mert menni kedvenc csapatának szurkolni. Hasonló eset legutóbb két évvel ezelőtt történt, akkor egy idős urat egy "kopasz szekrény" vágott képen.

A Ferencváros Szurkoló Szövetség közleményt adott ki az incidens kapcsán: "Az FSzSz az erőszak minden formáját elítéli. A szövetség lehetőségeihez mérten igyekszik minden támogatást és segítséget megadni ahhoz, hogy a nézők biztonságosan és nyugodt körülmények között élvezhessék együtt a Ferencváros sikereit a stadionban."

Néhány idősebb drukker perrel fenyegetőzött. Szeiler József, a Ferencváros Kft. ügyvezetője megígérte, hogy kivizsgálják az esetet. A vizsgálat hétfőn elkezdődött.

Eközben az In-Kal Security – amely eddig a stadion biztonságáért felelt – megszakította az FTC-vel való kapcsolatát. Lasz György cégvezető az MTI-nek elárulta, azért született meg ez a döntés, mert "az utóbbi időben egyes szurkolók rendre kísérletet tettek a stadion belső rendjének megbontására. A biztonsági szakemberek felléptek a kezdeményezések ellen, amit az állítólagos drukkerek nem néztek jó szemmel". Az In-Kal távozása után máris hat másik vállalkozó jelentkezett, hogy ügyeljen a rendre, de még nem született döntés arról, hogy ki kapja a megbízatást.

A klub nemcsak szurkolókat, biztonsági őröket, hanem 3 millió forintot is vesztett az ügy kapcsán, mivel a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) ekkora összeget rótt ki a Ferencvárosra a szurkolók rendbontásai miatt. Az MLL azért szabott ki ilyen nagy büntetést, mert a klub visszaesőnek számít.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!