hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dávid Kornél a legendás Jordan csapattársa lett

2001. 09. 30.
Pályafutása újabb fejezetéhez érkezett az NBA-ban játszó Dávid Kornél. A liga egyetlen magyar játékosa eddig 119 mérkőzésen léphetett pályára a legjobbak között. Igaz, négy egyesület színeiben. A Chicago, a Cleveland, a Toronto és a Detroit után most a Washington Wizards hívta soraiba, méghozzá a Föld legjobb játékosának, Michael Jordannak kívánságára. 



Michael Jordan visszatért. Erőt sugároz Fotó: Reuters

Jordan emlékezett a magyar erőcsatárra, akivel 1997-ben együtt pattogtattak a Chicago Bulls edzőtáborában, ahova meghívást nyert az Albacomp akkori játékosa. Mivel jó benyomást keltett, Jerry Krausse alelnök mindent elkövetett, hogy Kornél a "Szeles Város" alakulatához kerüljön. Igen ám, de az akkor fénykorát élő "Bikák" közé nehéz lett volna bekerülnie hazánkfiának, így a Chicago farmcsapatában kapott játéklehetőséget. A következő szezonban, miután Jordan visszavonult és a többi menő is elhagyta a gárdát, egy új is helyet kapott. Az idény valamennyi találkozóján pályára lépett és bizonyított. Ekkor figyelt fel rá Jordan, aki követte egykori klubja szereplését. Mint ismeretes, azóta a "Levegő Ura" a Washington szakmai igazgatójává lépett elő, és az eddig gyatrán szereplő egyletet a rájátszásba akarja vezetni. 

A rengeteg pénzt kereső, de gyengén "muzsikáló" sztárokat (Howard, Stickland, Richmond) sikerült lapátra tennie, és kezdődhetett a bevásárlás. Egykori edzőjét Doug Collins kérte fel a csapat irányítására és a játékoskeretet is megerősítette. Az NBA-szereplésről már-már lemondó Dávidot, aki Detroitban szabad ügynöki státusban volt, egy évre szerződtette. Hogy még nagyobb legyen az esély a sikeres szereplésre, Jordan bejelentette visszatérését. A legendás játékos erőt és tartást adhat társainak, és a győzelmek aránya is ugrásszerűen megemelkedhet játékával. Dávid így egy csapatban szerepelhet "Air" Jordannel. Egy sikerre éhes társaságba került, amely egykoron (1978) bajnokságot nyert.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!