hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cáfol és tiltakozik
Inog Bicskei alatt a kispad

2001. 09. 03.
Sorsdöntő mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra. Valószínűleg ez az oka, hogy kicsit többen figyelnek most a gyepen történtekre. A tét sem kicsi: a világbajnokságra való kijutás. Bicskei Bertalan szerint van esélyünk kijutni a vébére. Ehhez összesen hét pontot kell szerezni a válogatottnak. 3–3 a grúzok és a románok ellen, majd egy reális döntetlen az olaszokkal szemben, és meg is van a második hely a csoportban. Innentől már minden megy magától.

Senki nem szeretné megkérdőjelezni a nemzeti válogatott szakmai vezetőjének az előrejelzését, de az elmúlt idők meccseit nézve, nem csak a focihoz értőkben ébrednek kétségek e felől. Lehet, hogy ez szülte azt a hírt is, amitől Bicskei némileg megizzadt. Jellemző módon egy bulvárlapban megjelent hír kavarta fel a nemzeti tizenegy vezetőjét. Az adott cikk címe Jön Egervári volt, könnyen ki lehet találni, hogy hova jönne. Vélhetően ez okozott kisebb vérnyomás-emelkedést a jelenlegi kapitánynál, bár szerinte az egész nem több zavarkeltésnél. Bicskei véleménye szerint jobb lenne megvárni, hogy mi történik, és majd utána lehet beszélni. A csapatnak most előre kell néznie és komolyan kell összpontosítania a feladatokra. Nyugalomra van szüksége a keretnek és nem pletykákra. Lehet, hogy így van. Egyelőre Egervári mással van elfoglalva, nem vállalna kapitányságot a válogatott mellett. A dunaújvárosiak célja, hogy összeszedjék magukat, eddig három alkalommal sikerült kikapniuk, és a tavalyi szereplést nézve ez nem igazán méltó a csapathoz.

A jövő héten a román válogatottat fogja fogadni a magyar gyep. Igaz nem minden folyik nyugodtan az előkészületek során. Sikerült elérni, hogy a románok bepanaszolják a magyar szövetséget a nemzetközi szövetségnél. Az ok, az erdélyi magyar újságírók fogadásáról a magyar fél közvetlenül gondoskodik, a románok ezt csak Bukaresten keresztül tehetik meg. Nemcsak a románok szerint van szó diszkriminációról. Az MLSZ elnézést kért, nem tudták, hogy ezt most így csinálták, ezentúl mindenkinek Bukarestbe kell mennie, ha szeretné akkreditáltatni magát a mérkőzésre. A románok győzni jönnének, de az új szövetségi kapitány semmilyen fellengzős nyilatkozattal nem hirdetett még eredményt. Hagi megvárná a mérkőzést, jó meccset szeretne. Gheorghe Hagi egy román napilapnak mondta: már a döntetlennek is örülnének Budapesten, ettől függetlenül természetesen a három pontért utaznak a magyar fővárosba. A jelenlegi román keret legnagyobb meglepetése mindenesetre a 34 éves Ioan Sabau behívása. A védő utoljára két évvel ezelőtt volt válogatott. Ebben a felállásban még a magyarok sem találkoztak a román nemzeti csapattal. Biztosan izgalmas bemutatkozás lesz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!