Két év után ismét Zinedine Zidane lett az év játékosa Fotó: Reuters
A másik ügyben nem volt ekkora vita, a szövetségi kapitányok szavazatai alapján a francia Zinedine Zidane lett 2000 legjobbja. 1998 után másodszor érdemelte ki az elismerést a francia. Az algériai származású játékos két éve a világbajnoki címig vezette csapatát, idén pedig az Európa-bajnokságon is eljutott a csúcsig. A 370 pontot gyűjtő francia karmester mögött a portugál Luis Figo (Real Madrid, 329 pont) lett a második, míg a brazil Rivaldo (Barcelona, 263) a harmadik.
Zizounak nehezen indult a kétezres év, csapatával, az olasz Juventusszal elbukott a Celta Vigóval szemben az UEFA-kupa negyeddöntőjében, majd a Calcióban is alulmaradtak a scudettóért zajló versenyben a Lazióval szemben. Mindezek ellenére a Juve ősszel ismét indulhatott a Bajnokok Ligájában, ahol szintén nem szerepelt túl fényesen, csoportutolsóként köszönt el az európai arénáktól. Zidane külön tragédiája, hogy előbb a Deportivo La Coruna, majd később a Hamburg elleni mérkőzésen is kiállították, mert kissé elvesztette önmérsékletét. Latinos kirohanásait az UEFA több mérkőzésről szóló eltiltással jutalmazta, ami nem igazán tett jót hírnevének. De a díjat elnézve, a világ szövetségi kapitányai inkább a pályán eltöltött perceit és az ezek alatti kiváló játékát honorálták. Zidane igazán emlékezetes produkcióinak túlnyomó többségét a francia nemzeti csapat mezében mutatta be.
Az Eb-re esélyesként érkező Franciaországot egyenesen vezette a győzelemig, megmutatva a latin labdarúgás színe-javát: a csoportmérkőzések után elsőként a spanyolokat "ették meg", az elődöntőben a portugál válogatott következett. Érdemes megjegyezni, hogy a gigászok csatájának kikiáltott Zidane-Figo párharcot a francia nyerte meg, nagyban hozzájárulva ezzel csapata sikeréhez. A rotterdami fináléban Olaszország nézett szembe a franciákkal, de Zidane-nak köszönhetően a gallok az utolsó percben kivívták a hoszszabbítást, és aranygóllal ültek fel a kontinens trónjára.
És hogy Luis Figo mennyire tartotta jogosnak a díjazást? "Szomorú vagyok, hogy a FIFA nem engem hirdetett győztesnek. Nem hiszem, hogy Zidane bármiben is jobb len-ne nálam. Az Európa-bajnokság, amely egy hónapig tartott, többet nyomott a latba, mint egy egész év munkája. Ennyi erővel az Eb legjobbja díjának is hívhatnák a FIFA elismerését. Büszke vagyok azonban a második helyre, amely rengeteget jelent egy olyan kis országnak, mint Portugália" – mondta egy spanyol lapnak a római gálán kihirdetett eredményről a 28 éves csatár.
Az év játékosa: Zinedine Zidane (francia)
Az év csapata: Hollandia
A legtöbbet fejlődő csapat: Nigéria
FIFA Fair Play-díj: Lucas Radebe (Leeds United)
Olimpiai Fair Play-díj, férfiak: Brazília
Olimpiai Fair Play-díj, nők: Németország