Szuper első számú kapus
Szuper Levente lett az első számú kapus az AHL-ben szereplő Saint John Flames csapatában – az NHL-ben szereplő Calgary Flames ugyanis meghívta tartalékegyütteséből Martin Brochut, mert első számú kapusuk, Fred Brathwaite ágyéksérülést szenvedett. Szuper addig lesz az első számú kapus, amíg Brochu vissza nem tér Calgaryból. A Flames jelenleg az utolsó helyen áll az északnyugati csoportban. (MTI)
Legendák a kispadon
Torontói lapértesülések szerint Wayne Gretzky és Pat Quinn vezeti a kanadai jégkorong-válogatottat a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián. A két hokilegenda szakvezetőként dirigál majd. Gretzky – mellesleg jelenleg a Phoenix Coyotes megvásárlásán fáradozik a "Great One" – most a csapat általános menedzsere. Quinn, a Toronto Maple Leafs vezető edzője. Egyenrangú szövetségi kapitányok lesznek. Gretzky aktív pályafutásának utolsó nemzetközi találkozója is ötkarikás esemény volt: az 1998-as naganói játékok bronzmérkőzésén Kanada 3–2-es vereséget szenvedett Finnországtól. (MTI)
Hoppon maradt Bikák
Közel 13 év után először nem telt meg a Chicago Bulls csarnoka. A Chicago Bulls vezetőit nagyon meglepte, hogy több mint tíz év után először nem kelt el minden jegy a hazai mérkőzésre. A Washington Wizards elleni találkozó előtt – melyen a vendégek győztek 88–83-ra, szinte igazolva a "távolmaradókat" – 399 belépő a pénztárakban maradt. Ezzel a Bulls 21 ezer 312 nézőre méretezett otthonának 1987. november 20. óta 610 mérkőzésen át tartó teltházas sorozata ért véget. Ez volt a harmadik leghosszabb ilyen jelleg? széria az NBA-ben: korábban a Portland Trail Blazers megszakítás nélkül 814, a Boston Celtics 662 alkalommal adott el minden jegyet hazai mérkőzéseire. (MTI)