hetilap

Hetek hetilap vásárlás
BS-újjáépítés: A francia konzorcium nyerte a pályázatot

2000. 11. 25.
A francia Bouygues nyerte el a tavaly december 15-én leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére kiírt pályázatot. A szerződés értelmében 2002. augusztus 31-ig kell átadni. A munkálatok még ebben az évben megkezdődnek. Az építkezés költsége 65 milliárd forint, ennek az összegnek nem egészen a felét kell 12 év alatt az államnak kifizetni. Ha ez megtörténik, akkor kerül száz százalékos állami tulajdonba a létesítmény. Járai Zsigmond pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a rekonstrukció alatt egyetlen fillér sem terheli a központi költségvetést, az átadás után 12 év alatt teljesíti kötelezettségeit az állam. "Minden tekintetben a legelőnyösebb ajánlatot fogadtuk el. Az állam és a magánvállalkozás között létrejött szerződés a jövőben is példa lehet. A beruházás a legjobban kíméli a költségvetést" – tette hozzá. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter hozzátette, hogy az utóbbi 11 hónapban folyamatosan megnyilvánuló széles nemzeti összefogás a BS újjáépítésének bázisa; - most már adottak a feltételek ahhoz, hogy másfél év alatt új, modern, a 21. század követelményeinek megfelelő, 10-12 ezer néző befogadására alkalmas, minden teremsport számára használható aréna épüljön. Fürjes Balázs, az újjáépítés miniszteri biztosa ismertette azokat a fő szempontokat, amelyek alapján elbírálták a pályázatokat. A költségeket, illetve azok megosztását, az átadási határidőt, a közérdek? események megrendezésének biztosítását és a korábbi, hasonló beruházásokban való jártasságot tekintve mindenben a Bouygues tette a kedvezőbb ajánlatot az eredetileg öt pályázó közül.  A konzorcium a BS átadása után 20 évig rendelkezik az  üzemeltetési joggal, ez utóbbi realizálása az Horode nev? cég feladata lesz. A miniszteri biztos közölte, hogy az állam minden évben húsz eseménynappal ingyen rendelkezik. Ezeket pályázat útján kívánja értékesíteni. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!