Sydneyben elhangzott, hogy ez volt minden idők legsikeresebb olimpiája. Ezzel mi is
egyetértünk nyilatkozta a Heteknek Chris Smith brit kulturális, sport- és médiaminiszter
(képünkön) budapesti látogatása során. Nyolcvan év óta először értek el ilyen
sikereket az olimpián – a készülődés során éppen emiatt nem is akartak túlzott várakozást
kelteni az emberekben. "Reménykedtünk, persze, de óvatosak voltunk. Ahogy azonban
haladt az idő és a sportolóink egyre szebb eredményeket értek el, lázba jött a közvélemény
is" – mondta Chris Smith. Smith elmondta: személyesen képviselte a brit kormányt az
olimpiai játékok során, mivel azonban négy éve Atlantában mindössze egyetlen
aranyat sikerült szerezniük a brit sportolóknak, a megnyitó után csupán egy napot töltött
Sydneyben. Később igen megbánta sietségét, hiszen a hét közepe táján már látszott,
hogy ezúttal egynél mindenképpen több aranyat hoznak majd haza az angolok. A brit
miniszter nagyon büszke az angolok tizenegy aranyára, amellyel az éremtáblán
tizedikek lettek. Bár legközelebb szeretnének a mostaninál is jobban szerepelni, a következő
alkalommal sem fognak felesleges várakozást kelteni az emberekben – ígérte a brit
miniszter. (Földvári Katalin) Fotó: Somorjai