hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korlátlan élmény limitált példányszám
Teszt: Ford Mondeo ST 200

2000. 09. 16.

Az 1994-ben Európában az év autójává választott Ford Mondeóból napjainkig több
mint két és fél millió darabot gyártottak le, ez a cég első világautója, amely 90
országban kapható. A Nyugat-Európában megkérdezett Mondeo-tulajdonosok között tíz
közül kilencen állították azt, hogy "a legjobb kocsi, amit valaha vettem". A Ford
Motor Company-tól sohasem állt távol az autósport. Sikereket főleg a túrakocsi-bajnokságokon
értek el. Legutóbb a brit túrakocsi-bajnokságon a dobogó mindhárom fokát Mondeóval
hódították meg. Nagyon kevés cég kínál olyan 205 lóerős, limitált példányszámban
gyártott "élményautót", amely akár egy család számára is megfelelő méretű,
és 8 millió 79 ezer forintba kerül. Recaro ülések, 17 colos könny?fém kerekek és
kettős kipufogórendszer különbözteti meg az ST 200-ast az alaptípustól. Szükség
is van ezen kiegészítőkre, hiszen ha parancsot adunk a gázpedállal, nem telik el 7,9
másodperc és máris 100-at mutat az óra. A 2,5 literes, V 6-os motor 235 Nm nyomatéka
és a váltó áttételezése lehetővé teszi, hogy bármilyen ésszer? helyzetben
stressz-mentesen fejezzünk be egy előzést. A biztonságról – amely valamennyi Mondeo
esetében sarkalatos kérdés – ütközésvédelemmel ellátott karosszéria, front- és
oldallégzsákok, kapcsolható kipörgésgátló, blokkolásgátló, valamint négy belső
hűtés? tárcsafék gondoskodik. A 12 literes fogyasztás első hallásra soknak tűnik,
de aki 205 lóerős Mondeót vesz, az minden bizonnyal nem olyan típusú férfi, aki kockás
szoknyában jár.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!