hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A húszéveseké a világ
US Open 2000

2000. 09. 16.
Flushing Meadowsban a fiatalok taroltak a US Open egyéni küzdelmeiben. Mind a női, mind a férfi egyesben új nevek kerültek fel a trófeákra.



A papa táncol Venus nagy napján    Fotó: Reuters

A nőknél amerikai házi döntőre került sor Venus Williams (az elődöntőben a világelső
Hingist győzte le) és Lindsay Davenport között. A 20. életévében járó Venus változatos
csatában, mindkét szettben hátrányból fordítva győzött, elégtételt véve húga,
Serena legyőzőjén. Serena tavalyi győzelme után idén is a Williams-családból került
ki a győztes. Venus már 26 mérkőzés óta nem talál legyőzőre, és Wimbledon után
újra megverte – ráadásul egymás után – a világranglista első két helyezettjét.
"A ranglistán csak harmadik vagyok, de a világ legjobbjának érzem magam. Arra törekszem,
hogy ezt ne csak én, hanem mindenki így lássa" – mondta a gyöngyhajú lány. Ha így
folytatja, akkor nem kétséges, hogy rövid időn belül a WTA-lista az ő nevével fog
kezdődni.

A férfiaknál az elődöntőkben sima meccsek voltak. Marat Szafin Todd Martin, Pete
Sampras pedig Lleyton Hewitt ellen győzött. A fináléban is egyoldalú játékot láthatott
a közönség, azonban a várakozással ellentétben ezt nem a rutinos Sampras, hanem a 20
éves első Grand Slam döntőjét vívó orosz mutatta be. Szafin a torna első hetében
nem volt meggyőző – a veterán Pozzi, valamint Grosjean ellen is csak öt szettben
jutott tovább –, de második heti teljesítménye mindenkit kielégített. Talán
Samprast is, aki a rövid mérkőzés után adott nyilatkozatában elismerően
nyilatkozott a friss bajnok teljesítményéről: "Ma sokkal jobb volt, megérdemelten
nyert. Övé a jövő, persze csak akkor, ha képes lemondani olyan dolgokról, amelyek
eddig nagyon fontosak voltak számára." Hogy értsük mire gondolt az amerikai, íme
Szafin egyik nyilatkozata: "Kezemben a US Open trófea, zsebemben a 800 ezer dollár. A
legnagyobb gondom az, hogy időben hazaérjek, ahol barátaimmal csapunk egy őrült
bulit." Hogy Szafin állócsillag lesz-e, az a jövő zenéje, de talán érdemes lenne
megfogadnia Sampras tanácsát. (H. P.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!