hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A helyzet reális, nyerhet a Real is

2000. 09. 16.
Egy remekül sikerült Eb után elkezdődött a Bajnokok Ligájának idei szezonja. A 32 csapat küzdelme várhatóan ugyanolyan izgalmas, fordulatos összecsapásokat hoz, mint a kontinensviadal. A nyári játékospiacon alaposan bevásároló nagy csapatok mellett helyet kapnak az elsőbálozó gárdák is ebben a kiírásban. A címvédő Real Madrid trónfosztására több jelentkező is reális eséllyel pályázik. A királyi gárda negyed milliárd dollár tartozást halmozott fel az elmúlt évek alatt, és sokáig az esetleges kizárás is fenyegette a lila-fehér együttest. Az idei új szereplésért az új elnök Florentino Perez nagy pénzeket mozgatott meg. Botrányos körülmények között került a csapathoz 56,1 millió dollárért Luis Figo, akitől a tavalyi szereplés megismétlését várják Madridban. Flavio Conceicao és tavalyi sikercsapat húzóemberei (Raul, Morientes) szintén sokat tehetnek a sikeres ismétlésért.



Makele, Real Madrid és Cruz, fent és lent    Fotó: Reuters

A tavalyi döntős Valencia is erősebb kerettel indul harcba, a szlovén Zahovic és
francia Deschamps megszerzésével most is egy erős gárda okozhat fejtörést az
ellenfeleknek.

A katalán nagyvad FC Barcelona az örök esélyes, a 92-es győzelem után ismét a
trófea megszerzése a kitűzött célja a piros-kék alakulatnak. Itt is az új elnök,
Joan Gaspart, aki ügyesen manőverezve egy ütős együttes kialakításáért rengeteg
pénzt áldozott. A legjobb befektetésnek mégis a brazil Rivaldo megtartása tűnik,
bár a többiek is minőségi vételnek számítanak. Alfonso, Gerard, Petit és Overmars
beépítésével végre ismét kupagyőzelem várhat a katalánokra, akik Dutruel
személyében egy remek hálóőrt is igazoltak.

A negyedik spanyol induló, a Deportivo La Coruna az idei bajnok. A kék-fehérek
meggyőző fölénnyel nyerték a régóta áhított bajnoki trófeát, és masszív
gárdával próbálnak szerencsét a legjobbak küzdelmében. A brazil klasszisokat
soraiban tudó SuperDepor, Diego Tristán megszerzésével gólerős csatárhoz jutott. A
középpályán Djalminha, Emerson és Cesar Sampaio játéka meccseket dönthet el.

Az újonc Sporting is esélyesként vág neki az összecsapásoknak. Válogatott
játékosok sora: Joao Pinto, Sá Pinto, Dimas és Paulo Bento igazolt a lisszaboni
"oroszlánokhoz", akik a dán kapus, Schmeichel klasszisteljesítményében is
bízhatnak.

Az olasz csapatok közül a Lazio győzelmére van a legnagyobb esély. Sokáig csúcsnak
számító összegért Hernan Crespo érkezett a római csapatba, valamint a szintén
gólfelelős Claudio Lopez. A védelem pedig zseniális játékosokkal soraiban (Nesta,
Pancaro, Couto) keserítheti a riválisok életét.

Zidane népe a torinói "Zebrák" David Trezeguet, valamint az uruguayi O\'Neill
igazolásával és "Zizou" megtartásával igyekszik eljutni a fináléba. A Bayern
Münchenre vár az Eb-bukás feledtetése. A bajorok klasszisai az előkészületi
mérkőzésen tudatták Európával: idén a kupagyőzelem a céljuk. Scholl, Sforza,
Effenberg vezérletével elérhetik a régóta várt sikert.

A Szuper-kupa győztese, a Galatasaray beleszólhat a nagyok dolgába. A nemzeti hős,
Hakan Sükür helyére Mario Jardel érkezett, és gólokkal bizonyította megvásárlása
helyességét. Az UEFA-kupa megnyerése meglepte a világot, hát még ha a BL-trófeát
is elragadják.

Az angol gárdák pedig minden évben favoritnak számítanak. A Manchester United eddig
is méltóképpen képviselte a Ligában hazáját, és ebben az évben pazar csapattal
próbálják 1999-es győzelmüket megismételni. A kapuba Fabien Barthez érkezett, és a
szurkolók végre megnyugodhatnak, mivel minden csapat – részben sztárok sokasága
vár bevetésre. A Beckham-Keane-Scholes tengely, valamint a támadók, Cole és Yorke
biztosítékai a sikeres szereplésnek.

London büszkesége, az Arsenal végre szeretne hírének megfelelő játékkal
bizonyítani. Arséne Wenger üzleteiről eddig is legendák terjengtek, mert minden
befektetése busásan megtérült. A távozó Petit-Overmars duó helyére
Európa-bajnokok érkeztek. Robert Pirés és Sylvain Wiltord mellett a kameruni Lauren
lehet a Kanu-Henry-Bergkamp trió segítségére abban, hogy először nyerjék el az
"ágyúsok" az első számú kupát. A többi alakulat, például Rosenborg, Rangers,
Feyenoord, alkalmas arra, hogy megfricskázza a nagyok orrát, de feltehetőleg a jók
közül a legjobb lesz az, aki megnyeri a döntőt, melyet 2001. május 23-án rendeznek
Milánóban.


Gólözön

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!