hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aprítanak a katalánok
Kézilabdameccs Szegeden

1999. 11. 27.
Az elmúlt hétvégén rendezték Szegeden a Partizan Belgrad – Barcelona Bajnokok Ligája férfi kézilabda-mérkőzést. A két csapat abban a csoportban van a BL-ben, ahol a Fotex KC Veszprém is szerepel. Az összecsapás azért került a tiszaparti városba, mert a spanyol csapat vezetői jelezték az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF), hogy számukra megoldhatatlan a Jugoszláviába való utazás és az ottani szereplés.

Miután a belgrádi csapat méltányolta a katalánok kérését, az EHF Szegedet jelölte
ki az összecsapás helyszínéül. Sinka László, az EHF főtitkára szerint ez egy
bizalmi döntés volt: hazánk, illetve Szeged alkalmas arra, hogy megrendezze a mérkőzést.
A Fotex KCV elnöke a Nemzeti Sportban kifejtette: nem örülnek a döntésnek, szerintük
a sorsolásnál kellett volna előre gondolkodni.

Mint az összecsapáson kiderült, a magyar bajnoknak fölösleges volt aggódnia, a
Barcelona úgy verte meg a Partizánt, hogy az első perctől kezdve egyszer sem forgott
veszélyben a győzelme. A katalánok szinte teljes cseresora pályára lépett, s nyolc
mezőnyjátékosukból hatan dobtak négy vagy öt gólt. Mégis a találkozót (34-22)
nem a sok dobott gól, hanem a tanítani való védekezés döntötte el, melyhez nagyban
hozzájárult a kitűnő kapusteljesítmény. Az ember rájöhetett, hogy Svenssont méltán
nevezik a világ egyik legjobb kapusának. Azért a Partizánban is akadtak szép egyéni
teljesítmények, de a két félidő alatt dobott 22 gól nagyon kevésnek bizonyult. A
Fotex – miután nyert Volvográdban – annak is örülhetett, hogy a szerb csapat "hazai"
pályán a "világválogatottól" több góllal kapott ki, mint ők. A meccsre rányomta
a bélyegét a nemrég véget ért szerbiai háború, a csarnokba érkezett belgrádi
szurkolók kemény magja az általuk kifüggesztett jugoszláv nemzeti zászló mellett,
transzparenseken tudatta a világgal azokat a rasszista, újfasiszta nézeteket, melyektől
minden jobbérzés? embernek görcsberándul a gyomra. Az egyik ilyen szlogenjük a "WHITE
PRIDE WORD WIDE" volt amely szabatos fordításban annyit tesz: "világméretű fehér
büszkeség".

A találkozó érdekes módon megosztotta a szegedieket. Voltak, akik (ők voltak többen)
mint szakértők, semleges nézőként nézték végig, de a szegedi "B-közép" is
tiszteletét tette a rendezvényen, és mivel a veszprémi csapat egy csoportban van a
Partizánnal, ezért nem volt kérdés, hogy kinek drukkolnak: a Partizánnak. Az egyik
Pick Szeged szimpatizáns nyiltan ki is jelentette: ő minden más csapatnak szurkolna, de
a Fotexnek soha. Meg nem erősített információk alapján elmondható: a szegedi és a
veszprémi szurkolótábor annyira összehaverkodott, hogy mennek egymás meccseire
szurkolni – a Fotex ellen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!