hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vb Brazília nélkül

1999. 10. 22.
Elképzelhető, hogy a négyszeres világbajnok brazilokat csalás miatt kizárják a 2002-ben Japánban és a Koreai Köztársaságban rendezendő labdarúgó-világbajnokságról.

A Folha cím? brazil lap szerint a 17 éven aluliak 1997-es dél-amerikai bajnokságán
Sandro Hiroshinak az útlevelében és az igazolásában is meghamisították a születési
dátumot. A japán származású Hiroshi, aki jelenleg a Sao Paulo játékosa és Brazília
egyik legtehetségesebbnek tartott csatára, 1979. november 19-én született. A lap
szerint ilyen születési dátummal nem játszhatott volna a Paraguayban rendezett tornán,
ezért 1980-as születési dátumot kapott. A hamisított igazolvány másolatát több másik
újság is közölte.

Egyelőre még nem bizonyított, hogy a brazil szövetség, maga a játékos vagy egykori
klubja, a Rio Branca hamisított. A Branca vezetői azt állítják, hogy a játékostól
kapott papírok alapján regisztrálták a labdarúgót. A brazil szövetség vezetői sem
tartják vétkesnek magukat, Hiroshi viszont nem hajlandó nyilatkozni korával
kapcsolatban, mondván, minden hivatalos papír a bíróságon van, így ott eldönthetik,
mi a valóság.

Brazília kizárása a világbajnokságból azért merült fel, mert erre már volt
precedens. 1988-ban Mexikóban történt egy hasonló eset, és akkor a mexikói válogatottat
megfosztották az 1988-as olimpiai és az 1990-es világbajnoki részvételtől. (dpa)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!