hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pártcsapat lesz-e a Fradi

1998. 12. 31.
Torgyán miniszter úr a Ferencváros háza táján hozzákezdett a rendcsináláshoz. Ténykedése eddigi ideje alatt a sportklub elnökségét lemondatták, a futballcsapat népszerű vezetőedzőjét, Nyilasi Tibort menesztették,eközben ismeretlen személyek a régi fradistákat, mint például Dalnokit, Rudast és Dékányt súlyos fenyegetésekkel, zsarolásokkal háttérbe kényszerítették. Az új társadalmi elnök a Fradi-berkeken belül soha el nem ismert, de nagy hazai futballszakembernek kikiáltott dr. Mezey Györggyel tárgyalt. De váratlanul egy horvát trénert Marijan Vlakot bízta meg a Ferencváros vezetőedzőjének. A horvát tréner az eddigi pályafutása során főleg kapusedző volt. Dolgozott a Dinamo Zagrebnél, majd Croatia Zagrebnél 97 nyarától 98 tavaszáig, azaz háromnegyed évig, ahonnan a klub elnökével való konfliktusa miatt távozott. Tavasztól novemberig az alacsonyabb osztályú kaproncai Slaven Belupo együttesnél edzősködött. A klub vezetői a vártnál gyengébb szereplés miatt nem tartottak igényt a munkájára. Egy ideig a horvát válogatott kapusedzője volt, de nem volt ott a francia vébén

Torgyán szerint a horvát tréner a világ élvonalához tartozik és garancia a gyökeres
változásokra. Egyébként az edző nem nagyon ismeri a Ferencvárost, kommunikációs
problémái lesznek, tolmáccsal érteti meg magát a játékosokkal. Alapfizetése állítólag
nettóban 7500 márka és ehhez még járulnak az esetleges prémiumok mellett jutattások
is.

A horvát vezető edző segítője a lelkes Simon Tibor lesz, akinek nem annyira játéktudásával,
hanem kocsmárosi tevékenységével sikeredett, maga köré gyűjtött szurkolók előtt
tekintélyt kivívnia. (Elsősorban a kettes szektor kemény magjában menő fej a csupaszív
Simi.)

Senki nem vitatja, hogy a Fradi eddigi vezetőségét súlyos felelősség terheli a klub
katasztrofális anyagi helyzete miatt. Változásokra már előbb is sor kerülhetett
volna. Az eddigi bajok mellé azonban a kisgazda vezetés alá került Fradiban újabbak léptek.


A, Az eddigi változások a Fradit nem a professzionális sportegyesületté válás irányába
viszik. Továbbra sincs átlátható jogi helyzete, alapszabálya az egyesületnek. Önálló
anyagi forrásokkal nem rendelkezik: a hatalom és az adófizető polgárok támogatásától
függ az egyesület. Torgyán és államtitkára, Szabadi úr vezetése alatt az igazi kérdés
már csak az, hogy a Fradi a kormánynak, vagy csak a kisgazda- pártnak lesz-e
futballcsapata. Orbán és Deutsch urak más egyesületek iránti elkötelezettsége miatt
az utóbbinak, vagyis a legrosszabbnak van nagyobb esélye. Mindenesetre sokan nem
gondoltunk arra, hogy a rendszerváltás utáni tizedik esztendőben a hatalom és a sport
fúziója nyomasztóbb probléma lesz, mint a kádárizmus puha éveiben.

B, Nyilasi kipakolása elmaradt. Az ok: az edzőt megfélemlítették. Nyilatkozata
szerint "karizomsztárok" látogatták meg egyik éjszaka a lakásán. Mondván, hogy
a házát akarják megvásárolni. "Egyébként is az edző jól teszi, ha eltakarodik
az országból" – szólt az ajánlat. Nyilasi azonban nem akarja eladni házát, mert
Magyarországon kíván élni családjával, ezért befogta a száját. Más öreg fradisták,
akiket nem lehet azzal vádolni, hogy valaha is a kommunizmus házikutyái lettek volna
vagy paranoiában szenvednének – mint például Dálnoki Jenő, a hajdani kemény fiú
– azt állítják, hogy elegük van az egészből: élni akarnak. Közéjük tartozik
Rudas, Dékány és Jakabházi is, akik arról számolnak be, hogy zaklatják, megfélemlítik
őket. E nyilatkozatok alapján feltételezhető, hogy bizonyos csoport (vagy csoportok)
pszichikai terror alkalmazásával kívánják az új ügyvezetés számára a terepet
megtisztítani, előkészíteni. E módszerek nem a demokráciát, hanem a fasizmust és a
kommunizmust idézik fel emlékezetünkben.

C, Torgyán úr szereti a Fradit. Ezt senki sem kérdőjelezi meg. De lehet szeretni jól
és rosszul is. A jövő dönti el, hogy a miniszter, hogyan szereti a Fradikát. Jól? Az
ezzel kapcsolatos kételyek mindenesetre élnek, sőt megerősödtek, amikor is az elnök
úr az egyik reggeli tévéműsorban azt állította, hogy a Fradi játékosanyaga jó, a
gyenge szereplés oka a vezetőedző Nyilasi Tibor. A csapatot a jelenlegi katasztrofális
helyzetbe pedig Varga Zoltán hozta. A magyar futballszakemberek könnyedén megcáfolták
az elnök állításait. De ha igaza is lenne Torgyán úrnak, akkor is egy társadalmi
elnöknek nem így kellene a bajok orvoslásához hozzákezdenie.

Azonban Torgyán úr egyik állítása sem felel meg a tényeknek, ez pedig azért nagy
baj, mert a Fradi új vezetése nagy valószínűséggel ezt a hamis helyzetértékelést
fogja magáévá tenni, ami számos rossz döntésnek és széthúzásnak lehet az okozója.
Ami pedig a megújulás számára a meglévő esélyeket is fölszámolhatja.

A futballban a kitűnő tehetségű, nagy tudású játékosok, edzők és sportvezetők képesek
minőségi változást eredményezni, és ezek hozzák a házhoz a pénzt is. Novák Dezső,
Varga Zoltán és Nyilasi Tibor után csoda lenne, ha a Vlak-Simon összetétel? team ezt
el tudná érni. Bárcsak sikerülne nekik! Mindenestre Dr. Torgyán csodát ígér a
fradistáknak. "Olyan lesz a Fradi, hogy maguknak még a lélegzete is eláll majd"-
ígérte az elnök minapi sajtótájékoztatóján az újságíróknak. Reméljük, hogy
nem a nagy Fradi-álom szertefoszlása okozza a lélegzetünk megállását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!