hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Viták az NBA-ben
Továbbra sincs megegyezés

1998. 10. 10.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő csapatok kosárlabdázói az edzőtáborokba vonulás tervezett időpontjában gyülekeztek a sportcsarnokok előtt, hogy elmondják véleményüket a köztük és a klubtulajdonosok között kialakult bérvitáról.

Patrick Ewing, a játékosok szakszervezetének elnöke a New York Knicks edzőtáborának
parkolójában elmondta: ő és csapattársai játszani szeretnének.

Szeretnénk mindenkivel tudatni, hogy mi, játékosok, azt akarjuk, hogy az idei bajnokság
a tervezett időben elkezdődjön – fogalmazott a Knicks centere.

A sportolók tizennégy helyszínen próbálták a közvéleményt maguk mellé állítani.


Steve Kerr, a Chicago Bulls idén szabadügynökké vált bedobója szerint a kosarasok
egy hatalmas PR gépezet ellen harcolnak.

Nem várok el senkitől együttérzést velünk kapcsolatban. A tény az, hogy négyszáz
profi kosárlabdázó egy több milliárd dolláros szórakoztatóipar alkalmazottja.
Semmi okot nem látok arra, hogy ne követelhetnénk a nekünk járó fizetést, miközben
az NBA-ban dolgozó emberek belőlünk élnek, és ezért ők ugyanúgy fizetést kapnak
– vélekedett Kerr.

A liga a játékosokkal folytatott egyeztető tárgyalások megrekedése miatt korábban
24 bemutató mérkőzést törölt az előzetes programból, majd – magyar idő szerint
hétfőn éjszaka – bejelentette, hogy lefújják a 90 találkozóból álló hagyományos
NBA-előidényt is.

Egyelőre kevés az esély a megegyezésre, mert a ligában szereplő csapatok
tulajdonosai továbbra is kitartanak amellett, hogy fizetési plafont kell felállítani a
sztárjátékosok csúcskereseteinek megfékezésére. (MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!