hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több milliárdos alap a dopping ellen

1998. 10. 03.
Arne Ljungqvist, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) orvosi bizottságának svéd elnöke Juan Antonio Samaranch-csal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) spanyol elnökével folytatott Lausanne-ban személyes megbeszélést, amelyen kifejtette azt a nézetét, mely szerint az NOB-nak – ahhoz, hogy versenyben tudjon maradni a szabályokat kijátszani szándékozókkal – egy többmillió dolláros, doppingellenes kutatási alapot kellene létrehoznia.

– Nem lehet hatékonyan fellépni a doppingolók ellen, ha kutatások hiányában nem
tudjuk utolérni őket – fogalmazott Ljungqvist, aki tagja a NOB orvosi bizottságának
is.

A svéd szakember pozitív példaként hozta föl az Európai Unió és a NOB összefogását
a növekedésihormon-kutatások kapcsán. Az eredmények biztatóak, így a 2000-ben
Sydneyben esedékes nyári olimpiai játékokon már feltehetőleg alkalmazzák azokat az
új tesztmódszereket, amelyekkel könnyebben kiszűrhető, melyik sportoló használt növekedési
hormont a felkészülése során.

Kevesebb sikert hoztak azonban a teljesítménynövelő EPO kimutatására irányuló
kutatások, ezért – Ljungqvist szerint – többek között erre a területre a
jelenleginél több pénzt kellene fordítani.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999. február elején tartja Lausanne-ban az olimpiai
mozgalom doppingellenes politikájával és terveivel foglalkozó csúcstalálkozóját. (AP)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!