hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tilos Bakizni
Selejtezők Európa-szerte

1998. 10. 10.
A honi labdarúgás kedvelőinek nem maradt elég idejük keseregni a nemzetközi kupákban történt csúfos leégések után, következhet az újabb megpróbáltatás: a magyar válogatott Bakiba utazik, ahol Azerbajdzsánnal vív Eb-selejtező mérkőzést. Habár az azeri gárda régebben még laza edzőpartner lehetett volna, ám manapság, köszönhetően annak, hogy már egy osztrák amatőr csapat, vagy egy kisinyovi bölénycsapat is borsot törhet klubjaink orra alá, biztosra sehol sem mehet magyar csapat. Az azeriak jó ismerősök, hiszen a vb-selejtezők alatt már voltak ellenfeleink. Idegenben 3–0-ra nyert a nemzeti tizenegy, míg az Üllői úton 3–1-re. Az előbbi derbiről a magyar szurkolóknak nincsenek emlékeik, hiszen a győztes meccsből csak néhány percet láthattak. Most valószínűleg ennyit se tekinthet meg az otthon ülő szurkoló, hiszen a Kovács– Bodnár tévéközvetítési különmérkőzés állítólag ebben az évezredben nem ér még véget. Ami pedig a csapatot illeti, Bicskei Bertalan edző néhány helyen megkeverte a lapokat: előtérbe helyezte a Bundesligában (többé-kevésbé) játszó légiósokat, mint például Király Gábort, Dárdai Pált, Lisztes Krisztiánt, Hrutka Jánost, Pisont Istvánt. Bicskei már óvatos, szerinte a szombati mérkőzés háromesélyes. Egyébként a bakis meccs után nem telik el sok idő, jövő hét szerdán Románia lesz az Eb-selejetezőn hazánk következő ellenfele. Azt persze mondani sem kell, hogy nem az Azerbajdzsán-Magyarország meccs lesz a sláger az Eb-selejtezőkön. Remeknek ígérkezik a megújult, új játékosok által alkotott olasz csapat párharca Svájccal szemben az 1. csoportban. Dino Zoff együttese nagy lépést tehetne a belga–holland Európa-bajnokság felé, ha győzne. A 3. csoportban a török–német meccs se lesz piskóta, mivel a németek Ribbeck irányítá- sa alatt nem fiatalodtak sokat, játékuk se az igazi. Sérülés miatt nem lehet tagja a csapatnak a veterán Lothar Mat-thaus se. A francia világbajnok-gárda legutoljára tavasszal kapott ki, Oroszországtól. Most ismét Moszkvába utaznak, és ha nem nyernek, lépéshátrányba kerülhetnek, mivel első összecsapásukon Izlanddal csak egy döntetlent tudtak elérni. Az oroszok az utóbbi évtizedben nem értek el nagy sikert, most tehát el lehetne kezdeni valamit. Igaz ők is betliztek első selejtezőjükön, Ukrajna óriási mérkőzésen 3–2-re legyőzte szomszédját. A magyar csoportban is lesz egy nagy meccs, Portugália a románokat fogadja, azokat a románokat, akiknél a hazai klubcsapatok hanyatlása miatt kezd válságossá válni a labdarúgás.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!