hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Botrányban úszva

1998. 10. 03.
Az utóbbi időben egyre több botrány jellemzi a magyar úszósportot. Tavasszal a Czene–Rózsa–Zubor-féle konfliktustól volt hangos a sajtó, jelenleg pedig a Kovács Ágnes kontra Kiss László ügyről lehet elég sokat hallani. A legújabb fejlemények alapján azonban úgy tűnik, ez az ügy békésebben fog megoldódni, mint ahogy néhány férfi úszó esetében történt.



Kovács Ágnes kitüntetést vesz át Göncz Árpádtól. Kiss László (balra) mellette
áll    Fotó: MTI

A békemegállapodás elég hamar megszületett, a felek ugyanis szerdán megegyeztek.
Úgy tűnik, a magyar úszósport jelenlegi elsőszámú versenyzője, Kovács Ágnes továbbra
is Kiss Lászlóval edz.

"A Kovács család és a kislány kész arra, hogy a jövőben is együtt dolgozzék
Kiss Lászlóval" – jelentette be Gyárfás Tamás, a magyar úszósport vezetője. A
békekötésen részt vett még Schmitt Pál is, a MOB elnöke, aki szerint a konfliktus a
klubon belül felborult szerepek miatt jött létre.

Az ügy ezzel azért még nem ért teljesen véget, főleg, mivel a Kovács családnak is
vannak még fenntartásai. Az úszónő édesanyja, Kovácsné Benkei Mária szerint még
sok a tisztázni való. Emellett azonban biztos, hogy Kovács Ágnes nem utazik el a
novemberben esedékes ausztráliai edzőtáborba, és még kérdéses, hogy mikor fog
visszatérni.

Mindenesetre az edző, Kiss László elégedett volt a tíz percig tartó megbeszéléssel.
Szerinte Gyárfás Tamásnak köszönhetően a Bp. Spartacus úszó-szakosztályának nem
lesznek nehézségei, szakmai részről pedig ő és versenyzője mindent meg fognak
tenni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!