Érdekes kötődést ad egy témához, amikor az ember ott ül abban az irodában, ahol először csörren meg a telefon egy később világhírré dagadó üggyel kapcsolatban. Így volt ez április 13-án, amikor a horvátországi Hercegszőlősön Sólya Dénes járási elöljáró irodájában ültünk, és filmes ügyekről beszélgettünk. A megcsörrenő telefon másik végén az eszéki rádió munkatársai érdeklődtek, hogy mit tud a frissen kikiáltott új államról, Liberlandről.
„Ezek azt hiszik, hogy az embernek van ideje ilyen ostobaságokkal foglalkozni!” – csattant fel az elöljáró, mikor letette a telefont, de öt perc múlva a következő hívás már Zágrábból, a minisztériumból érkezett. Vít Jedlička médiahacknek tűnő bejelentése pedig elindult a világhír felé…
Egy kis történelem
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »