hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Széljegyzet a szélkincsről
A zöldenergiában rejlő lehetőségek és a politikai érdekek

2013. 08. 01.
A bábolnai 5-ös jelű, V39799 gyári számú, dán gyártmányú, kontinentális, vízszintes tengelyű, 105 méter magas (három egymásra tett tízemeletes ház magasságának megfelelő) szélturbina acéltornyának legtetejéről, pontosabban „gondolájából” szemlélődhettünk. Sosem feledjük.

Azért szerettük volna közelebbről megnézni a szélerőművek tornyait, hallani a lapátok suhogását, mert olykor az M1-en Győr felé, majd Budapest irányába haladva rendszeresen csodáltuk forgásuk méltóságteljes látványát.

Ez a szélgép 3 megawattos. Összesen nyolc darab van belőle az országban. Egy itt Bábolnán, hét pedig Sopronkövesden. (Egy megawatt egymillió watt vagy ezer kilowatt.) Három 43 méteres széllapátját forgatja a „szélkincs” – ez a becsületes neve az istenadta szélerőnek. A torony egy (nagy) focipálya oldalvonalának hosszához hasonló. A rotor teljes hossza ugyanennek a nagypályának az alapvonala. A lapátok végének sebessége elérheti a 300 km/órát is.

Szélcsendben érkezünk. A minimális légmozgás a fedélzeti kijelző szerint 3 méter másodpercenként. Az óriás teljesítménye éppen mínusz 20 kWh – hiszen önmaga is igényel energiát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!