hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pálinkapolitika
Betett a hazai szesz­iparnak a liberalizáció

2012. 11. 14.
A pálinka olyan, mint a magyar ember: erős és tömény, kemény, de mégis kedvelt. Ezt Komáromi Pista bácsi mondja, aki egy egész életet szentelt a pálinkafőzés tudományának, amiből a doktori címet is megérdemelhetné. A pálinkakészítés szabadságának visszaadása az öreg szerint Orbán Viktor politikai pálya­futásának a csúcsa volt, aki azóta sem képes ilyen magaslatokba emelkedni.

Az Orbán kormány első rendelete a hivatalba lépéskor a pálinkafőzés szabályainak enyhítését célozta meg.

A miniszterelnök kétségkívül jól ismeri a magyar lélek titkait, hiszen ezzel a döntésével még a megrögzött balosok közt is óriási népszerűségre tett szert, mert a szabad pálinkafőzéshez való jog azt az életérzést testesíti meg, ami ennek a népnek a legnagyobb kincse: a kuruckodás.

A rendeletről azonban mára kiderült: a népszerűségnek nagy ára van, hiszen a pálinkafőzésből származó jövedéki adó csökkenése miatt évi 7 milliárd forinttól esik el a költségvetés. A hazai szakemberek szerint a feketefőzés engedélyezése jelentős károkkal jár nemcsak a büdzsére, hanem a szeszipar szereplőire nézve is. Ráadásul Brüsszel sem rajong az adómentes pálinkafőzés bevezetéséért.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!