Máté Sándor, Ópályi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzatának volt elnöke szerint nem tanácsos a hónap végén a romatelepre látogatni, hiszen az emberek már napok óta nem ettek. Mi mégis megtesszük, ha már ezért 300 kilométert autóztunk. Óva intenek azonban bennünket attól, hogy bárkinek is ajándékot, ételt osztogassunk. Ha az egyiknek jut és a másiknak nem, veszélyes helyzetbe sodródhatunk.
A cigánytelep (a helyiek nem szeretik, ha romának nevezik őket) három utca mentén helyezkedik el. A Nyíl és a Dankó utca környékén ritkaságnak számít, ha beüvegezett ablakkal találkozunk. Van, ahol a tető szerepét téglákkal lesúlyozott nejlonfólia látja el, s egy-egy közművesítés, áram és víz nélküli kis házban akár negyvenen is laknak. Csak a harmadik utcában sikerült ezen az állapoton némileg javítani három évvel ezelőtt. Az Új Reménység utcába a vizet is bevezették, a házak egy része azonban ma már lelakott állapotban van. Mint megtudjuk, a „szocpol”-ból épített lakások egy részét elbontották, az építőanyagot eladták, és csupán a kunyhó alapja maradt meg eredeti állapotában. A vizet mindenki a két, még működőképes utcai csapról hozza.
A családok szociális ellátásból tartják fenn magukat – meséli Máté Sándor, aki elkísér bennünket a sétán. A családi pótlék és a közel 22 ezer forintra zsugorodott segély két hétre elegendő egy népes roma család számára. A hónap közepe táján a közeli élelmiszerboltok is bezárnak, mert veszélyes lenne az éhező emberek között a nyitva tartás. A hónap elején azonban, amikor megérkezik a segély, a romák nagy mennyiségben vásárolnak lisztet és alapélelmiszert, s jó esetben a hónap végén talán futja ebből még egy kis „vakaróra” (liszt, só és víz összekeverése után kisütött lepény). „Fizetéskor” ínyencségnek számít a csirke far-hát. Az ebből készült pörkölthöz azonban igen nagy mennyiségben kell vásárolni ahhoz, hogy egy tízfős családban mindenki jóllakjon. Ha pedig minden elfogy – az éhség nagy úr. Nemrég 150-200 bokor éretlen krumplit tüntettek el az önkormányzat telkéről, amely Erdélyi Miklós polgármester szerint még étkezésre alkalmatlan volt. „Óriási probléma van itt, Afrikában sem találni ilyet” – teszi hozzá a polgármester, aki szerint kultúrharc folyik annak érdekében, hogy a cigányok is megváltoztassák a gondolkodásukat, és tegyenek valamit azért, hogy kiemelkedjenek ebből az állapotból. A 38 fokos melegben legtöbben a házak előtt ücsörögnek tétlenül, arról panaszkodva, hogy a gyom ellepi a kerteket. Több száz gyerek pedig – sok kicsi mezítelenül – az utca porában játszik.
A cigányok mind tisztelettudóan beszélnek velünk, s dől belőlük a panasz a sanyarú helyzetük miatt. Sokan vállalnának munkát, ha lenne. Közmunkával például napi nyolcórás foglalkoztatás esetén 47 ezer forintot kaphatnának kézhez, amelyből – Matolcsy miniszter úr szerint is – szépen ki lehetne jönni. Ilyen lehetőség azonban ritkán adódik.
Segélyezésre az önkormányzat mintegy 120 millió forintot költ évente, amely a költségvetésnek az egynegyedét teszi ki – tudjuk meg Erdélyi Miklóstól. Ezenkívül a diákok ingyen étkezhetnek az iskolában, feltéve, ha járnak. Sőt, óvodai és beiskolázási támogatást is kaphatnak, ha teljesítik az ezzel kapcsolatos feltételeket, és a hiányzások száma nem halad meg egy adott mértéket. Sokan mégsem élnek a lehetőséggel. Az önkormányzat a múlt évben konzervekkel igyekezett segíteni, idén azonban a melegkonyhai ellátás a tervek ellenére nem jött össze.
Az éhség ellen egyébként is időben kell tenni valamit – fogalmaz a polgármester: „A nagyszülők még tudtak seprűt, gyékényt kötni, de a fiatalok már nem foglalkoznak vele. A rendelkezésükre álló földterületet pedig nem művelik meg, fát sem ültetnek, hanem inkább az utcákban található gyümölcsfákat látogatják.”
A polgármester szerint a Hit Gyülekezete munkája nyomán sok családnál volt kézzelfogható a változás: abbahagyták a dohányzást, az ivást, és abból a kevésből, amit kaptak, próbáltak megélni. Napszámba is könnyebben kapnak munkát azok, akik nem veszekednek, nem kiabálnak, jó a modoruk. A koreai, Yonggi Cho-féle evangéliumi misszió is próbált már segíteni, megvendégelve a híveket, a szükség azonban szemmel láthatóan ennél jóval nagyobb. Dicső Gusztáv, a mátészalkai Hit Gyülekezetének vezetője szerint az, hogy a romákat hirtelen leválasztották az ellátórendszerről, sokakat hozott egyik napról a másikra megoldhatatlan helyzetbe. Nem reális ugyanis az az elképzelés, hogy az ilyen, mélyszegénységben élő emberek egyik pillanatról a másikra meg tudjanak változni. „Szerintem bele lettek taszítva a szakadékba, s kilátástalanná vált a helyzetük. Munkahely hiányában rengetegen éheznek, kenyér nélkül vannak” – mondta el lapunknak a lelkész, aki a térségben rendszeres kenyérosztásokat szervez a legrászorultabbak számára.
Deportálták a dinamikát
Ópályi Mátészalka vonzáskörzetébe tartozik, a környéket a második világháborúig a dinamikus növekedés, jól mŐköd gazdaság jellemezte. A fejldést jól illusztrálja az a tény, hogy a 19. század végén, 1888-ban – New Yorkkal egy idben – Mátészalkán, Schwarcz Pál otthonában gyújtottak elször villanyfényt az országban. A térség fejldése az els világháború után is folytatódott, a második világháborús vészkorszak idején azonban a jelents létszámú zsidó lakosságot összegyŐjtötték és elhurcolták a környékrl. A szocialista tervgazdálkodás és iparosítás csak átmeneti megoldást hozott. A rendszerváltás óta a térség egyik legnagyobb problémája a foglalkoztatás hiánya, a munkanélküliség. Ópályiban több településhez hasonlóan a legjelentsebb foglalkoztató az önkormányzat és intézményei. Emellett kisebb, 1-2 személyes családi vállalkozások is fellelhetk. (A Wikipédia alapján)
2012. 07. 05. (XVI/27)
