hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Hit munkája a Csillag börtönben
Kemény fiúk lágy szívvel

2012. 03. 08.
A tízfős börtönkórus a színpadon harsányan énekel: „Sebesen zúgó szél, Mennyekből hozzánk küldettél. Zúzd szét a láncokat, Szabadítsd meg a foglyokat!" A padsorok között a rabok velük tartanak, teljes átéléssel. A szegedi Csillag börtönben vagyunk, ahol az elítéltek nagy része hosszúra szabott ítéletét, életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.

Új dal következik:  „Van egy csoda a szívemben, ez a csoda erős bennem, győz a csoda, mert velem van az Úr." Még szól az ének, amikor megérkezik a börtönmisszió vendége. Pajor Tamás, a Hit Gyülekezete lelkésze rögtön az evangélium üzenetével vigasztalja az egybegyűlteket. „Minden ember rabnak születik, mert kényszerítő erők hatása alatt él, és gyakran áthágja a lelkiismerete hangját. Ez a hang folyton figyelmeztet arra, mi a helyes és mi nem - azonban mégsem tudja megváltoztatni az embert. Isten azonban elképesztő nagyságú bűnöket is képes eltörölni, megbocsátani, és képes erőt adni a jó kivitelezéséhez." Az elítéltek néma csendben figyelnek, s hogy mi történik a felszín alatt, arra csak a sűrű, szívbe markoló légkörből lehet következtetni.  Szellemi értelemben a szabad világban is lehet az ember rab, és a börtönben is lehet szabad - szól az üzenet. A rock­sztárból lett lelkész arra biztatja a rabo­kat, hogy a hátrányt fordítsák előnyük­re azáltal, hogy rendezik az életüket, és jóra használják ki a rájuk szabott időt. Végül mintegy nyolc új látogató kér imát azért, hogy új életet kezdhessen.

A börtönkórus egyik tagja, Hajzer Lajos eddig tizenkét évet húzott le a börtönben, és még huszonhárom éve van hátra. Lajos gyerekkorában volt elsőáldozó, bérmálkozott is, azután mégis elindult a lejtőn. „Jó pár évnyi zuhanórepülésnek hozama az a harmincöt év, amelyet kaptam, s amelynek letöltése után is csak feltételesen helyeznek szabadlábra" - meséli az istentisztelet után. Amit a börtönben a legrosszabbnak talál, az a tehetetlenség. Ebben a közegben ragadta meg őt az evangélium. Lelkesen beszél arról, hogy a megváltás milyen egyszerű, érthető akkor, ha a lelkész érthetővé teszi.  „Amikor Jézus a földön járt, meghalt a bűneinkért, és véráldozatot mutatott be minden embe­rért, így értem is. Van egy Bibliám, amelyen keresztül mindezt meg tudom ragadni."  Lajos megfogalmazásában a Biblia olyan tények gyűjteménye, amelyektől megváltozik az ember. „Mások kalandregényekben vagy mesékben hisznek, én a Biblia által leírt tényekben. Izgalmasabb, mint a legjobb kalandregény. Minden este olvasom: felkapcsolom a kislámpámat, füldugót be, és akkor magam tudok lenni " - mondja.

Jusztin Szabolcs különös kegyetlenséggel elkövetett, nyereségvágyból előre kitervelt emberölés bűntette miatt kapott fegyházban letöltendő, életfogytig tartó büntetést. Feszítővassal, vasrúddal, szerszámnyéllel és egy 37 centimé­teres ásó élével gyilkolta meg brutális módon egy vidéki város főépítészét. (892 forint. Hetek, 2000. február 26.) Amikor lesittelték, az édesanyjától kapott Biblia olvasása, valamint gyülekezeti tanítások hallgatása vezette rá arra, hogy szakítson régi önmagával, gonoszságával, és egy új élet lehetőségeit ragadja meg. „Ha nem térek meg, a fegyházban biztosan leépültem, elkorcsosodtam volna. Most azonban tizenhét év után reménységgel várom a szabadulásom napját, amely várhatóan 249 nap múlva bekövetkezik."  Szabolcs a börtönévei alatt leérettségizett, most pedig a Szent Pál Akadémia harmadéves levelezős hallgatója, aki a diplomáját szabad emberként veheti majd át.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!