hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A roma–magyar kapcsolat újraértelmezése
Ellenpélda élőben

2012. 01. 13.
A vezetői képességek nem függnek a származástól – bizonyíték erre az a roma polgármester, aki egy vegyes lakosságú falut virágoztatott fel, tett élhető településsé az ezredforduló utáni Magyarországon.

Baranyába igyekszünk, egy festői kis faluba, Cserdibe. A 411 lelkes, ősrégi település három utcából áll, amit romák és magyarok laknak vegyesen. Régebben tipikus hazai falu volt Cserdi: etnikai feszültségekkel terhes, ahol mindennapos volt a lopás, garázdaság, uzsora, a játékgépezés, az elhanyagoltság. Csak az egyenruhás masírozás hiány­zott az összképhez. De mindez már a múlté. Hosszú út után, lepusztult, bánatos külsejű kistelepüléseken áthaladva jutunk el a barátságos, rendezett külsejű falucskába. A lankás, dimbes-dombos mesebeli tájjal körülölelt Cserdinek roma polgármestere van, még nincs 40 éves, de már másodjára választották meg a falu vezetőjének. Sikerült élhető helyet teremtenie, kibékíteni az ellentéteket, munkára fogni az embereket, s mindez rányomja a bélyegét a helység felújított arculatára is.

„A 80-90 százalékos munkanélküliséget az elmúlt évek alatt sikerült 15-20 százalékra levinnünk. A lakosságnak csak a fele cigány, de a legtöbb problémát ők okozták a településen. 2005-ben 170 betörésünk volt, ma az a probléma, ha elvisznek egy fürt szőlőt" - meséli Bogdán László polgármester, aki cigány lecsóval, terített asztallal vár minket az irodájában. 2002-től alpolgármester volt, 2006 óta polgármester. Kezdetben összeült a környékbeli potentátokkal, és elkezdtek azon agyalni, hogyan lehetne az áldatlan helyzetet megváltoztatni, a cigányságból a pozitívumot kihozni. Ezek a közös beszélgetések idővel rendszeres lakossági fórumokká terebélyesedtek. Bogdán László szerint ez volt a változás alapja, s a nyílt párbeszéd további kiszélesítése a jövő, amibe idővel a Jobbik bevonását is tervezi. Tabuk nélkül beszélgettek, csupa érzékeny témáról: cigánybűnözésről, segélyezésről, uzsoráról, munkanélküliségről, a megélhetési gyerekgyárról, fogamzásgátlásról. „Eljutottunk odáig, hogy az elmúlt 5 évben 3 gyerek született évente - nem csak cigány szülőktől. Előtte évi 8-9 baba volt a faluátlag, de olyan családokban, ahol eleve sok gyermek volt. Ha elcigányosodik egy település, az egyenlő a teljes lecsúszással. Majd ha lesz a cigányságnak egy erős polgársága, az más helyzet lesz, de attól még messze vagyunk" - állítja Bogdán László. Szerinte ezekről a kérdésekről a cigányoknak is őszintén kell beszélniük egymással, amiben kétségtelenül sokat segít az, ha a vezető roma, de amúgy a vezetői kvalitások nem függnek a származástól.

Dolgoznak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!