hetilap

Elefántcsontpart nyugati részéről származom. Olyan az országom klímája, hogy gyakorlatilag egész évben minden megterem, ezért főleg mezőgazdasággal foglalkozunk: hatalmas kakaó-, kávé-, kaucsuk-, ananász- és egyéb ültetvények emelik a világ élvonalába zöldség- és gyümölcsexportunkat. Valamikor a falvaink 5-6 házikóból álltak, és mint általában, annak a nevét viselték, aki a táborhelyen való letelepedést kezdeményezte. Ez mára megváltozott. A tör­zsünk olyan nagy, hogy az ország több régiójában is vannak belőlünk, meg sem tudom mondani, összesen mennyien. Ennek ellenére számon tartjuk és ismerjük egymást, kultuszainkat közösen gyakoroljuk. A pogányok között vannak egynejű és többnejű családfők is. Apámnak voltak ugyan testvérei, de azok fiatalon meghaltak, így ő lett a családi birtok egyedüli örököse, és egyben a család szellemi vezetője. Ez egy nagyon komoly szakrális pozíciót jelent a mi animista, bálványimádó pogány vallásunkban. Innentől kezdve apám úgy tervezte a családot, hogy én testvér nélkül, egyedül nőjek föl, és minden anyagi javának és szellemi, közösségi vezetői hatalmának örököse legyek. A második fele­sé­gétől születhettek féltestvéreim, de anyámtól csak én. Valamennyi utánam következő terhességét misztikus praktikákkal szakították meg, hogy egyedül maradjak ezen a vérvonalon. Amikor már annyira értelmes voltam, hogy fel tudtam fogni, apám közölte velem, hogy én vagyok a kiválasztott, és magával vitt a rituálékra. Ezeken imádtuk a természeti jelenségeket, folyókat, állatokat, amelyek a totemek, és ame­lyekből minden családnak van. Mindezek jóakaratát mágiákkal akartuk a saját javunkra fordítani. A szellemi vezető legfontosabb feladata, hogy a családtagokat megvédje az olyan sorsrontó szellemi támadásoktól, mint a betegségek, szemmel verések, ráolvasások, rontások, megbabonázások, mérgezések és egyéb átkokkal összekapcsolható káros tevékenységek. Gyakorlati szinten ez úgy zajlik, hogy a gyerekekre már egész kicsi korban gyűrűket, karkötőket, külön­böző szellemi tartalmat hordozó tárgyakat adnak, és ismeretlen ere­detű dolgokat etetnek és itatnak velük. A szer­tartások egy része – mint például a különböző mező­gaz­dasági idő­sza­kokkal összefüggésben feláldozott csirke – a szűkebb család előtt zajlik, másik részük a szélesebb rokonság jelenlétében. Hogy egy családban ki a szellemi vezető, azt csak a törzs tagjai tudják, kívülálló számára mindaddig nem válik nyilvánvalóvá a szakrális tekintély, míg a maszk és a többi kellék fel nem kerül az illetőre. Mivel bennem a törzs valamennyi tagja már kisgyermekkoromtól a jövendő vezetőt tisztelte, az idősek célzottan nekem szólóan adták át a törzs történetét, hogy mikor apám helyébe lépek, a fejemben legyen minden család kapcsolatrendszere, viselt dolgai, tulajdon- és birtokjogai, szokásai, vitás ügyei. Bármilyen ter­mé­szetű probléma adódik ugyanis egy ilyen közösségben, azt szigorúan helyben rendezik a szellemi vezető irányításával, senki sem indul el a rendőrségre. Fizikai értelemben még gyerek voltam, amikor már tökéletesen átláttam, hogy egy napon apám valamennyi kiváltsága az enyém lesz. A szellemi vezető olyan, mint egy félisten: élet-halál ura, minden szavát gondolkodás nélkül végre kell hajtani, bárkitől bármit és bármennyit elkérhet, és ha az illető nem tudja teljesíteni, akkor a családja adja össze helyette. Boldog és büszke voltam, hogy én vagyok a kiválasztott, és minél előbb vágytam erre a hatalomra.

* * *

Elefántcsontparton a francia iskolarendszer működik, így az általános iskola felső tagozatát a régió központi városában jártam ki. Az érettségi évében, a karácsonyi szünet előestéjén mindenkinek el kellett mennie fényképészhez, ami akkoriban kétezer frankba került, ám nálam akkor már csak ezer volt. Találtam egy idős fényképészt, akivel ezerötszázban megállapodtam, és abban, hogy szünet után hozom a hiányzó ötszázat. Hazamentem a családomhoz, és visszafelé a buszon leültem egy lány mellé, akivel szívesen megismerkedtem volna, de egy árva szót sem szólt hozzám. Megkérdeztem, miért szomorú, mire kibökte, hogy elkötelezett keresztény, és azért nem akar beszélgetni, mert éppen imádkozik. Mivel tudtam, hogy a keresztény lányokkal úgysem érdemes kikezdeni, el akartam ülni mellőle, mégis valahogy szóba elegyedtünk, és bár látta, hogy tele vagyok aggatva fétisekkel és kultikus tárgyakkal, szép nyugodtan válaszolt valamennyi kötekedő kérdésemre Jézussal kapcsolatban. Hirtelen borzasztó hideget éreztem, és minden átmenet nélkül elkezdtem egész testemben reszketni. A lány két meleg pulóvert is rám terített a táskájából, és amikor megálltunk egy parkolóban, több forró kávét megittam, hogy rendbe jöjjek. Mire visszaszálltunk a buszba, én jobban voltam, de a lánynak nagyon erős hastáji görcsei keletkeztek. Egy hangot hallottam, amelyik arra buzdított, hogy imádkozzam érte. Nem nagyon értettem a helyzetet, mert azt sem tudtam hogyan kell imádkozni, meg hát az egész testemen rontásűző és szerencsét hozó ékszerek díszelegtek. De azért azt mondtam: „Jézus, azt mondják, hogy téged kell hívni, hát akkor gyere, és gyógyítsd meg ezt a lányt.” A lány kiabált fájdalmában, hogy ne hagyjam abba, majd egyszer csak felült, és teljesen kisimult arccal bejelentette, hogy megszűntek a fájdalmai. Ezt még kevésbé értettem. Megérkeztünk a városba, elköszöntünk egymástól, és másnap elvittem az ötszáz frank tartozásomat a fényképésznek. Nem akarta elvenni, hanem leültetett, és elővette a Bibliáját. Akkor kapcsoltam, hogy egész addigi életemben egyszer sem találkoztam hiteles keresztényekkel, most pedig 24 óra alatt kettővel is összefutottam. A fényképész minden kérdésemre a Bibliából válaszolt. Elmesélte, hogy valamikor ő is egy fétishívő családfő volt, de aztán elment egy keresztény tömegrendezvényre, hogy kipróbálja, milyen az, amikor a maga sátáni erejével ellene megy a keresztények szellemi erejének. Miután valami a földre taszította, az összes sötét erő eltávozott tőle, és megszűntek a mágikus képességei. Mikor hazament, minden fétist elégetett, és felszámolta a korábbi életmódját. Olyan valóságos volt, amiről beszélt, hogy én is ugyanezt a felszabadulást akartam átélni. Kölcsönvettem egy motort, és megkértem egy falumbelit, üljön fel a hátam mögé, és vigyen el abba a gyülekezetbe. A fényképész is jött, de előtte felhívta a figyelmemet, hogy ott csak úgy válhat valaki kereszténnyé, ha azonnal aláveti magát az ősi démonoktól való szabadulásnak. Miközben a cél felé száguldottunk, darabokra tört alattunk a motor, anélkül, hogy bármivel is ütköztünk volna. Ekkor értettem meg, hogy Jézus nagyobb, mint a fétisek, mert bár már nem viseltem a balesetek ellen használt gyűrűmet, mégis egy karcolás nélkül megúsztuk a szerencsétlenséget, és megérkeztünk. Azt mondták, hogy hozzam el minden fétisemet, és akkor megszabadulok, ezért hazamentem, és az összes amulettemet, bálványszobromat, kultikus tárgyat bepakoltam egy nagy zsákba, és elkezdtem hozzájuk beszélni: köztetek és köztem mindennek vége, innentől kezdve az én életem Jézusban van, menjetek, ahova akartok. Másnap akartam elvinni a zsákot a gyülekezetbe, hogy elégessük a tartalmát, és megszabaduljak a hozzájuk kapcsolódó szel­lemektől. Azon az éjszakán a szállásadóm mind a nyolc gyermeke ugyanazt álmodta, és reggel egymás szavába vágva mesélték el nekem is. Egy hatalmas repülő maszkot láttak raffiába öltözve, amit a varázslók szoktak viselni a rituálék során, és az rám akart ereszkedni, de hirtelen az égből hatalmas fény és tűz jött közém és a maszk közé, leemelte rólam, és elűzte. Reggel elmentem az ébredési templomba, ahol leöntöttük a zsákot petróleummal, mellé térdeltem, meggyújtottuk a bálványokat, én pedig elsoroltam a bűneimet, és végleg elszakítottam magam őseim szellemeitől.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek