hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Aranykor

2008. 05. 21.
Az idős korosztály nem egy „lerobbant generáció”, nem egy ellátásra szoruló kisebbség, hanem egyenrangú és aktivizálható része a társadalomnak. Európa öregszik, és egyre sürgetőbb az idősekkel kapcsolatos szemléletváltás, már csak azért is, mert a 65 év felettieknek mindössze az egyharmada szorul gondozásra. „Az idősek ügyét ki kellene végre emelni a betegápolás – egészségügy – nyugdíjellátás háromszögéből” – hangoztatja a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége is, amelynek sikeres működése uniószerte példaértékűnek számít.

A Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének egyik nagy találmánya a „Nyugdíjasok a
nyugdíjasokért” mozgalom, amelynek keretében nyugdíjas szakembereket
közvetítenek ki nyugdíjasoknak, szívességi alapon. Barabás Tiborné elnök
készséggel mutatja többoldalas szakmai listájukat: kőműves, fodrász, könyvelő,
szabó, jogász, víz-és gázszerelő, ápolónő, pedagógus, bébiszitter, kozmetikus –
minden elképzelhető és hasznosítható végzettség, párosulva több évtizedes
tapasztalattal. A szervezet csak közvetít, a felek megegyeznek egymással, ahogy
jó nekik, eddig panasz nem érkezett. Példájukat követve egyes vidéki
önkormányzatok is kialakítottak hasonló szolgáltatásokat: nyugdíjasok segítenek
nyugdíjasoknak. Ez amolyan karitatív hálózat, amelybe újsághirdetés által
toborozzák a szakembereket, naponta 15-20 telefonhívást kapnak. A férfiak
aktivizálása – amúgy a lehető legnehezebb feladat – ezen a közvetítői
tevékenységen keresztül remekül működik. Az elnöknő utal arra: sok férfi azért
hal meg idő előtt, mert nyugdíjas éveiben tétlenségre van kárhoztatva, míg a nők
megtalálják helyüket az otthoni teendők között.

Nem csoda például, hogy felmérések szerint a panellakó férfiak rövidebb ideig
élnek, mint kertes házban lakó társaik. Vidéken életük végéig dolgoznak az
emberek, a városban ennek hiányát a civil szervezetek pótolhatnák. „Most indult
be a pótnagyszülői szolgálatunk is – mondja Barabásné –, s mivel tagjaink között
csecsemőgondozók is akadnak szép számmal, akik örömmel kijárnának családokhoz az
újszülöttek gondozásában segíteni – erre igény is lenne –, ezért ezt az ágat is
elindítjuk.”

Hasznos nemzedék

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!