hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Titkos üzletek a béketáborban
Hová tűnt a dollármilliárdokat érő titánkészletünk?

2007. 12. 12.
Nem 22 milliárd dollár államadóssággal, hanem valutatartalékkal hagyhattuk volna magunk mögött a szocializmust, ha nem „ajándékozzuk” a Szovjetuniónak rendkívül értékes titánkészletünket. Legalábbis ezt állítja egy főorvos és egy gépészmérnök – évtizedes kutatómunkájukra hivatkozva. Az illetékes természetesen cáfol.



Dr. Balogh Zoltán főorvos

Fotó: Somorjai Lásszló

Balogh Zoltán reumatológus főorvost 1987-ben nevezték ki a hévízi-gyógyfürdő
és kórház igazgatójává, hogy felépítse az egy évvel korábban leégett tóépületet,
és helyreállítsa az intézmény működését. Hamar kiderült azonban, hogy vannak
súlyosabb problémák is Hévízen: Magyarországon a hatvanas évek óta folyt a
karsztvízrendszer alatti szén- és timföldbányászat, ami a kristálytiszta
karsztvízréteg fokozatos vékonyodásával, és a víz eltékozlásával járt. 1987-ben
újabb tízméternyi karsztvízréteg kiemeléséről határoztak az illetékesek, hogy a
Hévíztől 30 kilométerre található nyírádi térségből kinyerhessék a bauxitot.

Eltűnik a tó

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!