hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beindult a pénzeső
Gyurcsányékon a versenyképesség javítását kérik számon

2007. 08. 15.
Politikai hangulatjavítás lehet a célja, hogy a kormány előrehozta az uniós fejlesztési pénzekből megvalósuló megaberuházásokkal történő kampányt, hisz sorra jelentik be a kormánypárti politikusok a legkülönfélébb uniós projekteket, a kormány pedig legutóbb 500 milliárd forintot osztott szét pályázat nélkül. Ráadásul – miként egy szocialista politikus mondta – a „Magyarország történetében példátlan” fejlesztési pénzeső java még hátra van. Ellenben Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szerint „a támogatott projektek nem szolgálják a gazdaság versenyképességének fejlesztését, inkább céltalan ötletelésnek tűnnek”.



Fotó: Somorjai László

A kormány a közelmúltban 500 milliárd forint támogatási értékben összesen 271
kiemelt fejlesztés támogatásáról döntött. Ezek közül 191 ügyében hat hónapon
belül szerződést lehet kötni, 80 pályázatot pedig támogat ugyan a kormány, de
esetükben további átdolgozás szükséges, így ezeket szeptember végéig újra be
lehet adni, döntés pedig november folyamán születhet róluk.

A most eldöntött kiemelt fejlesztések között vannak nemzeti jelentőségű
beruházások, vannak országos humán programok, illetve 123 útépítés
megvalósítását is támogatja a kormány. Ez a pénz gyorsíthatja a felzárkózásunkat
az unió gazdasági szintjéhez, és növelheti a versenyképességünket is –
legalábbis ezt állítják a Nemzeti Fejlesztési Terv hívei, de nem mindenki ért
velük egyet.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szerint a kormány egyszerűen
kisajátította magának a teljes döntési folyamatot. Az alelnök lapunknak azt
állította, hogy a regionális fejlesztési tanácsok élére pártkomisszárokat
ültetett a kormánykoalíció. „A támogatott projektek nem szolgálják a gazdaság
versenyképességének fejlesztését, inkább céltalan ötletelésnek tűnnek” – állítja
az alelnökasszony.



Pelczné Gáll Ildikó

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!