hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A ház

2004. 11. 22.
Túl tömény – mondta kollégám, miután elolvasta az alábbi írást. Egyetértek. Tényleg tömény, ráadásul happy end sincs. Viszont igaz. Létező személy Piri néni, aki Kádár alatt fürdött utoljára, Teca, aki mellől a rendőrök vitték el a gyermeküket molesztáló férjét, Zolika, az élőhalott rokkantnyugdíjas, és létező személy a többi szereplő is. Sorsukban a ház az összekötő kapocs. A hatlakásos, lerobbant bérház, mindannyiuk otthona. 



Képünk illusztráció Fotó: MTI

A magasföldszinten Bartáék laknak, pontosabban fogalmazva az apa és férj nélkül maradt család: Barta úr már nem itt él. Amióta kijött a börtönből, több visszatérési kísérlete is meghiúsult, övéi nem kértek többet belőle. Bent a fogait veszítette el, kint a családját. Azon a hajnalon, amikor megállt a ház előtt az URH-s autó, Barta úr nagyobbik lányának após-jelöltje riasztotta a rendőröket. A férfi maga is rendőr, és megelégelte, hogy Barta úr bujkál a hatóságok elől, holott már postázták a börtönbehívóját. Az ítélet szerint az apa több esetben molesztálta lányát. Három évet kapott. 

Teca időközben elvált tőle, a molesztált Bogi férjhez ment, és elköltözött rendőr apósáékhoz. Mire Barta úr szabadult, Teca már Karcsival élt együtt. Ennek ellenére Barta úr még éveken át próbálkozott, hol fenyegetőzve, hol kisebb-nagyobb ajándékokkal, de nem volt pardon, mennie kellett végleg. Legutóbb a Flórián téren látták egy padon aludni, állítólag arrafelé csövezik. 

Karcsi a harmadik ikszet tapossa, tizenöt évvel fiatalabb Tecánál. A házból ismerik egymást, Karcsiék – anyjával, nevelőapjával és annak fiával – az első emeleten laknak. Tecáék lakása egyszobás, ebből kifolyólag egy légtérben alszik Tecával és Karcsival Melinda, a nő kisebbik lánya. Melinda betöltötte a tizenhatot, és Karcsi időnként úgy néz rajta végig, hogy Teca helyében többen elvágnák a torkát. Teca viszont vagy nem akarja látni, vagy tényleg nem látja miféle indulatok öntik el időnként élettársát. Az utóbbi verzió sem teljesen hihetetlen, lévén, hogy nyolcdioptriás szemüveget hord, a köznyelv szerint szódásüvegből készült lencsékkel. 

Irénke is osztja a Karcsi torkával kapcsolatos általános nézetet, persze csak elviekben, és Karcsi háta mögött. Már csak azért sem szól bele Teca és Karcsi kapcsolatába, mert lekötelezettje a párnak: hétvégenként náluk alszik. Pénteken, szombaton és vasárnap. Még szerencse, hogy Melinda viszont ugyanezeken a napokon a barátjáéknál tölti az éjszakákat. Így aztán igazából az őszi-téli időszak a kellemetlen csak, amikor Karcsi nem megy éjjeli horgászatra. A legutóbbi ilyen hétvége után ki is borult Kálmán, Irénke férje, és egyenesen leribancozta a feleségét, amiért idegen férfival alszik egy szobában. Igaza van Kálmánnak, de teljesen mégsincs igaza, Irénke ugyanis kényszerhelyzetbe került: sok próbálkozás után sem kapott állást sehol, csak itt, Budapesten, és mivel Kálmán beteges természetű, gyakran kerülgeti a rosszullét, és nemigen dolgozik, a nő kénytelen volt elvállalni az állást úgy, hogy pénteken felutazik Halásztelekről, és majd csak hétfő este ér haza. Ebből persze újabb bajok származtak, mert ha Kálmán történetesen hétvégén van rosszul, Irénke alig tud a munkára figyelni az idegességtől. Legszívesebben rég otthagyta volna a munkahelyét, de nem teheti: jószerével abból a hetvenezer forintból élnek, amit itt keres. Ötvennégy évesen. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!