hetilap

Ha valaki mostanában Izraelbe utazik, hihetetlennek és egyszerre csak oly távolinak tűnnek az itthon hallott és látott véres terrortámadásokról szóló híradások és képsorok. Jeruzsálem kiváló levegője hol édes, hol fűszeres illatokat hoz. Haifában a falafeles pultok mögött göndör hajú fiatal lányok kenik a pitába a humuszt, a most nagyon is trendi Eyal Golan-számokra lejtve egyet-egyet. A drúz falvakban az öreg mesterek továbbra is szorgalmasan készítik az üveget és a finom textíliát a minél nagyobb haszon reményében. S a jesivák színültig vannak kacagó gyermekhaddal, akik alig várják, hogy háromkor vége legyen az egésznek…  Az idillből azonban rögtön felébredünk, mihelyt meglátjuk az útszéli gyertyakupacokat, azokat a súlyos, embervér áztatta helyeket, ahol néhány hete vagy hónapja valamilyen nagy tragédia történt. Hogyan fér meg egymás mellett ennyi élet és ennyi halál? Hőseinket – legyenek bár hivatásos vagy egyszer? hétköznapi hősök – nem kerestük, maguktól kerültek utunkba átlagos izraeli hétköznapokon. Egy céljuk van: élni és megvédeni az életet.