hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi szeretjük ezt az országot
Gyertek ki büdös cigányok, itt haltok meg

2001. 06. 02.
Kanalas János és családja február óta egy Székesfehérvár melletti erdőben lakik. Kanalasék azért menekültek el otthonukból, mert egy harminctagú banda szabályosan megostromolta a házukat. 



A Kanalas család. "Itt legalább nyugodtan vagyunk…" Fotók: Somorjai L.

"A Veszprém táblánál forduljanak jobbra, menjenek el a vasúti átjáróig, ott tegyék le a kocsit. A korlát mögött két gyalogút indul az erdőbe. A baloldalin menjenek, és megtalálják őket" – mondja a telefonba Krasznai József, a roma parlament alelnöke, a zámolyiak "szószólója". 

Az útbaigazítás pontos, reggel nyolcra meg is találjuk a családot. Kanalas János épp vasgyűjtésből érkezik, biciklijén jókora kerítésdarab. 

– Ebbe a helyzetbe\' élünk uraim, február óta – mondja, miközben odavezet a nejlonsátorhoz. A tákolmány előtt parázslik a tűz. Piroska, Kanalasék négyéves kislánya hurkát eszik magába. 

– A telet hogy bírták ki?

– Hát, itt tüzeltem; éjjel-nappal fönn voltam, raktam a tüzet, hogy meg ne fázzunk.

– És a két gyerek? Nem betegedtek meg?

– Nem, hála a jó Istennek. 

– De hát februárban iszonyú hideg van…!

– Nem volt annyira kemény tél az idén.

– Ha csak plusz tíz fok van, az is nagyon hideg alváshoz.

– Tüzet raktam. Dunyhánk van, amibe takarózunk, a sátorba bemegy a meleg. Ebben a sátorban hárman-négyen lakunk, a másikban lakik az édesapám a nagyobbik fiammal. 

– Apa, hol voltál? – kérdezi a kislány.

– Hársfáért, Piroskám… Kosarakkal foglalkozunk amúgy, kosárfonással, és hát ilyenkor van ez a virág. Ez a hársfa, most már jó, mert nyílik. De ezt is úgy kell elkérni, mert nem lehet, hogy csak úgy odamegyek, oszt leszedem.

– Kitől kell elkérni?

– Hát, akinek a háza előtt van, hogy odaadja-e vagy nem. Van, amelyik odaadja, van, amelyik nem. Cserébe szoktam adni nekik kosarakat. Szóval negyven forintot adnak kilójáért, gyógyszernek használják, egy hölgy veszi át, akinek patikája van. 

– Hogyan telik egy napjuk? 

– Őszinte legyek? Nagyon nehezen. 

– Itt nem is tudnak mosakodni… Vagy hoz vizet valahonnan? 

– Van itt a közelben, ott arrafelé egy ilyen halastóféle. Onnan hozunk vizet tisztálkodni, inni meg a kútról.



Két sátor, két gyerek, két kerék 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!