hetilap

Az LZ 129 "Hindenburg" nev? zeppelin 245 méter hosszú és 41 méter átmérőj?
volt, négy - egyenként 1200 lóerős – dízelmotor szolgáltatta az előrehaladáshoz
szükséges meghajtást.

A szerencsétlenség 1937 május 6-án történt New Yorktól nem messze. A Frankfurt-New
York légihidat – amelyen nem repülőgépek, hanem léghajók repültek – 1936-ban
nyitották meg, és alig több mint egy év alatt a Hindenburg már 34
óceánátrepülést tudhatott a háta mögött.

A Hindenburg utolsó útjára május 3-án szállt fel Frankfurtból 61 fős
legénységgel – köztük Boëtius kapitánnyal - és 36 utassal a fedélzetén. "Az
Atlanti-óceán fölött erősebb ellenszél miatt kerülnünk kellett egy jó nagyot
északi irányba, Grönland déli partjai fölé" – emlékszik a kapitány. Az
utasszállító emiatt csaknem tízórányi késésbe került, de New York városa fölé
érve az ilyenkor szokásos iskolakört azért megtették.

A várostól 80 kilométerre fekvő légikikötő parancsnoka azonban a közelgő viharra
való tekintettel megtagadta a leszállást. A léghajóval a tengerpart mentén
kísérelték meg a repülést: Boëtiusnak, mint a legrutinosabb pilótának kellett
kezelnie a magassági kormányt, és a viharzóna alá terelni a járművet. Sikerült
újra eljutniuk a lakehursti leszállópályához, ahol közben már kitisztult az ég.
Megkezdődött a landolás, ám amikor 80 méternyire lehetett a léghajó a földtől,
egy hatalmas rántás futott végig a fedélzeten.

Boëtius elmondása szerint még ekkor sem gondolt katasztrófára. Csak kicsivel később
döbbent meg: "Amikor a tűz vörös fényét megláttam, és éreztem, ahogy a hajó
rángatózik, már tudtam, hogy baj van. Pánikra azonban nem volt idő. Meg vagyok róla
győződve, hogy ebben a pillanatban az ösztöneim vezéreltek. Amikor az orrész
visszapattant a talajról, két-három méteres magasságból három társammal együtt
kiugrottunk a lángoló szerkezetből. Szerencsénk volt, mert egyikünket sem találták
el a robbanás miatt szétfröccsenő gépdarabok. Utána visszafutottunk, és az izzó
roncsok közül kihoztunk még három utast – emlékszik vissza Boëtius, és
hozzáteszi: – Úgy érzem, a sors vagy a véletlen jóvoltából másodszor
születtem."

A Hindenburg pusztulásának 36 ember esett áldozatul. A személyzet élve maradt
tagjainak még aznap fel kellett szállniuk egy kisebb léghajóval

néhány óráig tartó helyben körözésre, hogy a trauma ne hagyjon bennük maradandó
nyomot. De személyszállításra azt követően már nem vettek igénybe léghajókat.

A baleset akkoriban hatalmas médiaszenzáció volt. Mai napig nem tudni, mi állt a
szerencsétlenség hátterében: a sajtó szabotázsról, merényletről, időzített
bombáról beszélt, amely az alakulóban lévő hitleri vezetésnek szólt. De az ok
ugyanígy lehetett műszaki esetleg konstrukciós hiba is. Boëtius fiának nemrég
megjelent regénye azt állítja, hogy a náci vezetés mesterkedése volt az egész. A
kapitány egyik verziót sem tartja elképzelhetetlennek, bár biztosat ő maga sem
állít.

A nácik alaposan kihasználták a korszak lelkesedését az óriás zeppelinek iránt. A
Hindenburggal is számos propagandautazást hajtottak végre pártmegbízásból. Boëtius
erre így emlékszik vissza: Az 1936-os berlini olimpia nyitányán az LZ 129-cel
jelentünk meg a stadion fölött, és a hajó orrával többször lefelé bólogattunk.
Ehhez egy nagy létszámú csapat szükségeltetett, amelynek tagjai a középső szinten
meghatározott rendben futkároztak előre és hátra." A járm? külsejére
természetesen hatalmas horogkereszteket mázoltak. A nemzetiszocialisták hatalomra
kerülésükkor milliókat öltek bele egy olyan utasszállító gép kifejlesztésébe,
amely átrepüli az óceánt. A Hindenburggal a nácik Németország nagyhatalmi jellegét
kívánták szimbolizálni. A német mérnöki tudomány magas színvonalának
fitogtatására a legjobb eszköznek a New York, Rio de Janeiro vagy Tokió légterében
megjelenő zeppelin bizonyult. Ilyen monumentális repülőeszközt akkortájt még az
angolok vagy az amerikaiak sem voltak képesek építeni.

Katonai bevetésre azonban könny? sebezhetőségük miatt nem alkalmazták a
léghajókat, amelyeket Göring, a légierők főparancsnoka lenézően csak "repülő
hurkáknak" titulált. Hitler sem látott bennük fantáziát, és mivel háborús
célokra csak továbbfejlesztve lehetett volna használni, a még működő két nagy
léghajót inkább szétszerelték. Sőt, Göring 1940-ben a frankfurti repülőtéren a
tárolásukra szolgáló két acélhangárt is felrobbantatta.

Fekete hónapok a sportrepülésben

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek