hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Akiknek az emberélet a legfontosabb
Tisztes élet, bajtársiasság, megbízhatóság és pontosság

1998. 08. 08.
A bányamentők élet- és vagyonmentő munkája felbecsülhetetlen jelentőségű. Az elmúlt 15 évben több mint 538 társukat mentették ki szorult helyzetéből, és közülük 348 embert élve tudtak visszaadni családjának, kollektívájának. A bányamentők hétköznapjairól kérdeztük Bérczes Tamást, a Tatabányai Bányászati Igazgatóság Központi Bányamentő Állomásának vezetőjét.



Bérczes Tamás. "Amikor mindenki menekül, nekünk akkor kell mennünk előre" Fotó:
Vörös Szilárd

– Mi a különbség egy bányász és egy bányamentő között?

– A bányászból lesz a bányamentő. A kiemelkedően jó munkát végző
dolgozókat próbáljuk kiemelni, és bányamentőt faragni belőlük. Az üzemeknek és a
föld alatt dolgozóknak is elsősorban az az érdeke, hogy a bányamentők jól
képzettek legyenek, olyan emberek, akikre mindig, minden körülmények között
számítani lehet. Ha a vezetők tudják is, kik a legjobb munkások, ez még nem jelenti
azt, hogy ezeket az embereket automatikusan bányamentővé képzik és nevezik ki. Nekik
kell eldönteniük, vállalják-e ezt a kihívást. Fontos az előélet, a magánéleti
viselkedés, a bajtársiasság, a kölcsönös megbecsülés, a megbízhatóság és a
pontosság. Előfordult olyan is, hogy üzemi jelölés és önkéntes jelentkezés után
egy személyt a bányamentők nem fogadtak be maguk közé, mert magánéletéből úgy
ismerték, hogy bár jó szakmunkás, bajba jutott társain nem segít. Mindezek után
alapos orvosi és pszichológiai vizsgálat következik, s ezután lehet a jelölt a
bányamentő-tanfolyam hallgatója. A bányahatóság előtt kell felkészültségéről
számot adnia, s ha megfelelt, papíron már bányamentő. A bányamentő az akciókon
edződik igazán.



Bányamentési gyakorlat. "Mentési akcióknál nem a rangok számítanak, sokkal
inkább a fegyelem" Fotó: Vörös Szilárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!