hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brexit-hullám   jöhet Európában
Konferencia a nemzeti konzervatív értékekről
Brexit-hullám   jöhet Európában

Konferencia a nemzeti konzervatív értékekről(MTI/Benkő Vivien )

2020. 04. 07.
Lendületet kaphatnak az európai nemzeti mozgalmak a Brexit után – erről beszéltek a héten Rómában a nemzeti konzervativizmusról rendezett konferencia előadói. A rendezvény résztvevői felállva tapsolták meg a „független, szabadságszerető briteket” és Orbán Viktort.

A római konferencia egyik érdekessége volt, hogy nem valamely „szélsőséges”, „antiszemita” jelzővel gyanúba kevert párt vagy szellemi műhely szervezte, hanem az Edmund Burke Alapítvány, amelynek elnöke – és egyben a konferencia házigazdája – YoramHazony izraeli történész, aki A nacionalizmus erénye című könyvében a Bibliát nevezte a modern nemzeti gondolkodás forrásának. (Lásd Hazonyval készült korábbi interjúnkat a QR-kód beolvasásával.) 

A rendezvény meghívója szerint az „emberek számára a legfontosabb értékek a hit, a család, a helyi közösség védelme, a tradíció, a történelem, a nemzeti emlékezet, a nyelv, a kötelességtudat és az egymás iránti lojalitás.

Egy szóval azt mondhatjuk, hogy az otthon, amit meg akarnak védelmezni a bürokraták és plutokraták centralizált, utópisztikus víziójával szemben, jöjjön akár Brüsszelből, akár Washing­ton­ból vagy a Szilícium-völgyből.” Az előadások többsége ezeknek az értékeknek a védelmével, az új „liberális-racionalista birodalommal” szembeni alternatívákkal foglalkozott. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!