Futótűzként terjedt el az interneten a kép, amin az immár új miniszterelnökkel felálló öttagú kormánykoalíció pártelnökei láthatóak. Egytől-egyig nők, négyen ráadásul 35 év alattiak. A nem mindennapi csapat még Finnországban is újdonság, hiszen a többnyire középkorú férfiakból álló politikai elit cserélődött le most egy jóval „progresszívebb” vezetésre. Egy időre legalábbis.
Szivárványcsaládból a miniszterelnöki székbe
A ’85-ben született Sanna Marin pályafutása igazi Hamupipőke-történet: az elvált szülők gyermekeként nélkülöző családban felnövő lány még az iskola mellett is dolgozni kényszerült, majd néhány bizonytalan év után berobbant a helyi közéletbe, és egészen az országos politika csúcsáig jutott.
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »