hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az osztrák üstökös
Kurz erősebb, mint valaha

2019. 10. 17.
„A helyes út megválasztása olykor nem könnyű, mivel emiatt sok esetben egyedül maradunk” – nyilatkozta az Alpokból kampányvideójában Sebastian Kurz elsöprő választási győzelme előtt. Ausztria legfiatalabb kancellárjának felemelkedését önbizalom, vallásra nyitott vezetés és zabolátlan becsvágy kísérte.

Sebastian Kurz 1986. augusztus 27-én született Bécs egyik külvárosában, Meidlingben. A mérnöki végzettséggel rendelkező édesapja, Joseph Kurz elmondása szerint a „zöldideológia” a család katolikus-konzervatív beállítottságától távol áll, a gazdaság felé való érdeklődést azonban ő fecskendezte fiába, míg a tanárnő édesanyja, Elisabeth Kurz a nyelv és a könyvek világát szerettette meg vele. Az ifjú Kurz hétvégéit szívesen töltötte az 1990-es években Jugoszláviából érkező háborús menekülteket is befogadó nagyszüleinek waldvierteli paraszttanyáján.

Első gazdasági sikereit hetedik osztályban tapasztalta meg, amikor is egy kötelező tantárgy keretein belül osztálytársaival megalapította saját vállalkozását, melynek egyben marketingvezetője lett, és fő tevékenysége az általános iskolába járó diákok korrepetálása, és a velük való foglalkozás volt. Egyik tanára szerint Kurz ezen időszakban „rövid idő alatt nagy retorikai fejlődésen ment keresztül”. Szüleinek mindig is fontos volt, hogy gyermekük nagy önbizalmat szerezzen, így a kis „Bastie” nagy szabad teret kapott, amely a „személyiségének alapját” képezi.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!