Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata elnöke a Mueller-jelentés nyilvánosságra hozatala után politikushoz méltóan visszafogottan nyilatkozott a Demokrata Párt terveiről arra nézve, hogy felhasználják-e a jelentésben foglaltakat arra, hogy eljárást kezdeményezzenek Donald Trump elnök elmozdítása érdekében. A USA Todaynek azt nyilatkozta, hogy amennyiben a tények indokolják, el fogják indítani Trump ellen demokrata oldalról az eljárást, amely elmozdíthatja a helyéről, sőt, azt is kijelentette, hogy képviselők akár republikánus oldalról is a folyamat mellé állhatnak ebben az esetben.
A párton belüli erős megosztást mutatja az is, hogy maguk a demokrata képviselők sem tudnak megegyezni abban, hogy érdemes-e egyáltalán előkészíteni az eljárást. Jackie Speier kaliforniai demokrata kongresszusi képviselő szerint például, aki a Titkosszolgálati Bizottság egyik tagja, „ahogy elkezdi az ember olvasni a jelentést, azonnal világos lesz, hogy Mueller föl-le ugrál, és azt hajtogatja, hogy »a Kongresszus, tegye meg, amit én nem tudok«” – azaz a nyomozás kudarcot vallott, és most a következő lépés csak az lehet, ha Trump ellen eljárást akarnak indítani, hogy a többi bizottság kezdjen hosszas vizsgálatot, hátha valakinek végül sikerül találnia valamit az elnök ellen.
A főügyésznek múlt csütörtökön átadott jelentést nagy várakozás előzte meg, ugyanis hosszú ideje zajlott az a nyomozás, amelyben a Robert Mueller által vezetett különleges bizottság alaposan megvizsgálta, hogy milyen kapcsolat volt Donald Trump és kampánystábja, illetve Oroszország között, amely a 2016-os választásokat Trump érdekében befolyásolhatta. E tekintetben a vizsgálatot végzők nem tudtak hitelt érdemlő bizonyítékokkal szolgálni, illetve olyan vádat megfogalmazni, amellyel Trump elnök törvényszegéssel volna vádolható. Az kiderült, hogy például Hillary Clinton e-mailjeivel kapcsolatosan, amelyeket az FBI a választások előtt kiszivárogtatott, kimutatható orosz hackerek részvétele, de ez nem nevezhető olyan mértékű összefonódásnak, amelyben Oroszország közvetlenül befolyásolta volna az amerikai választásokat.