hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs alku az elnök és az új kongresszus között
A szív és lélek válsága

2019. 02. 15.
Megvalósul-e Donald Trump első számú kampányígérete, a déli határt lezáró fal? Hogyan oldható fel a rekordhosszú kormányzati leállás? Hetek óta ezek a kérdések foglalkoztatják Amerikát.

Az amerikai politikai gyakorlat egyik különlegessége a kormányzati leállás „intézménye”. Oka lehet, hogy az elnök és a Kongresszus egyik vagy mindkét háza között feloldhatatlan nézeteltérés alakul ki a költségvetési ciklus vége előtt az új finanszírozással kapcsolatban. Ez történik most is (december 22-én a szövetségi kormányzati apparátus 25 százaléka felfüggesztette a munkát), miután nem szavazták meg a Trump által a mexikói határra tervezett fal megépítésére kért 5,7 milliárd dollárt. A megegyezés az elnök és a Kongresszus között két éve várat magára – Trump még 2017 elején rendeletben intézkedett a megvalósításról, de a költségek jóváhagyását azóta sem sikerült kisajtolni a képviselőkből, pedig a gyermekként illegálisan érkezők állampolgárságának kérdésében hajlandó lett volna engedményeket is tenni cserébe. Most viszont mindenki számára emelkedett a tét, hiszen elindult a 2020-as kampány, és a tavaly novemberi félidős választások nyomán a demokraták kerülhettek többségbe a most kulcsfontosságúnak bizonyuló alsóházban.

Más szelek fújnak

A déli határ megerősítése már egy évtizedek óta zajló vita tárgya. Korrábban ugyan mind a republikánusok, mind a demokraták egyetértettek a szükségességében, csak a részletekben nem tudtak dűlőre jutni, jelenleg azonban arról van szó, hogy az elnök javaslataival szemben a másik oldal már a kompromisszumkészség látszatát sem próbálja fenntartani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!