hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sárga lap Erdogannak
Nő a törésvonal Törökország és a nyugat között

2019. 04. 11.
A „legyőzhetetlen Erdogan” imidzs sérült ugyan kicsit a márciusi török önkormányzati választások után, de mélyreható változásokra nincs kilátás sem a bel-, sem a külpolitikában.

 

A German Marshall Fund amerikai agytröszt 2012-ben vezette be az ingaállam (swing state) fogalmát. Olyan feltörekvő demokráciákat ért alatta, amelyek egyelőre nem foglaltak egyértelműen állást sem a jelenlegi nemzetközi rend mellett, sem azzal szemben; gazdaságuk és stratégiai helyzetük miatt viszont döntéseikkel meghatározhatják, hogy az fennmarad és fejlődik, vagy széthullik. Törökországot (akkor még Brazíliával, Indiával és Indonéziával együtt) is ilyenként azonosította.

Az aktuális események mindenesetre alátámasztják Törökország geopolitikai jelentőségét. Nem véletlen, hogy a március 31-én tartott önkormányzati választásokat nemzetközi szinten feszült figyelem kísérte: megrendül-e Erdogan elnök legyőzhetetlenségének mítosza, illetve sor kerülhet-e akár a 2023-ban esedékes parlamenti választások előrehozására?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!