hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Benjamin Netanjahu ötödik választása
Egy elképesztő pályafutás

2019. 05. 10.
Az izraeli választáson elért győzelmével szinte biztosra vehető, hogy Netanjahu lesz Izrael leghosszabb ideje hivatalban levő miniszter­elnöke. Egy páratlan politikai életút tanulságai. 

Benjamin Netanjahu már ma is Izrael második leghosszabb ideje hivatalban lévő kormányfője az államalapító miniszterelnök, Ben Gurion után. Mindketten megszakítással töltötték be a kormányfői tisztséget; ám ez a megszakítás Ben Gurion esetében 1954–55-ben 22 hónapig tartott, Netanjahu esetében viszont 1999 és 2009 között egy évtizedig. Ebben az egy évtizedben előfordult, hogy Netanjahu saját pártján belül is belső ellenzékbe szorult, volt, hogy a kormányból kényszerült távozni az izraeli jobboldal másik óriásával, Ariel Saronnal folytatott vitája után – ám épp ez az évtized volt az, amikor Netanjahu előbb a saját, majd pártja politikáját formálta át gyökeresen, hogy aztán ismét kormányra kerülve Izrael történelmét is megváltoztassa.

Amikor Benjamin Netanjahu Budapesten járt 2017 júliusában, már felhívtuk a figyelmet arra a párhuzamosságra, amely az 1999-ben ellenzékbe került Netanjahu és a 2002-ben ellenzékbe került Orbán Viktor pályafutása között fedezhető fel. Mindketten néhány évnyi miniszterelnökség után szorultak hosszú időre ellenzékbe, majd mindketten hazájuk politikai életének jobboldalát integrálva tértek vissza a hatalomba (2009-ben, illetve 2010-ben). Ebben pedig mindkettejüknek a legendás politikai stratéga, a 2017-ben elhunyt Arthur Finkelstein volt a segítségére.

Három évtized, három pálya: katona, diplomata, politikus

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!