hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Orbán nagyon fontos munkát végez”
Exkluzív: Benjamin Netanjahu a Heteknek

2018. 12. 06.
Az elmúlt napokban a Hetek munkatársaként részt vettem egy jeruzsálemi sajtókonferencián, ahol a világ minden tájáról érkező újságírók szinte csak arról kérdeztek: Tényleg akkora az antiszemitizmus Magyarországon, amekkorának a nemzetközi mainstream média mutatja? A választ végül maga az izraeli miniszterelnök adta meg egy rendhagyó sajtótájékoztatón.

 

„Nálunk a brit médiában másról sem lehet olvasni, minthogy Orbán egy diktátor, és hogy mennyire rossz zsidónak lenni Magyarországon” – mondja nekem egy brit újságíró, miközben éppen a Gush Etzion Borozóban ebédelünk, nem messze Betlehem városától. Keresve sem találhattunk volna jobb környezetet a témához - hiszen éppen két perces sétára vagyunk attól a kereszteződéstől, ahol palesztin terroristák rendszeresen izraeli katonák és civilek életére törnek. Legutóbb például a neves izraeli újságírót, Ari Fuldot késelték halálra, miközben épp bevásárolt az ottani szupermarketben. Persze a kérdés nem az iszlám zsidógyűlöletére vonatkozott, hanem a „klasszikus” szélsőjobboldali antiszemitizmusra. Mégis: fura volt ezt pont a brit médiára hivatkozva hallani, hiszen a szigetországnak bőven megvan a saját dolga a jelentős számú muszlim lakosság és az egyre radikálisabb szélsőbalos narratíva által fűtött gyűlöletbeszéddel és bűncselekményekkel. De ne tereljük a témát, nézzük meg, mi a helyzet az antiszemitizmussal Magyarországon.

Miközben Jeruzsálemben igyekeztem a Jewish New Media Conference (az izraeli kormány által szervezett nemzetközi sajtókonferencia) rendezvényére érkező kollégáknak elmagyarázni, hogy a Magyarországról festett rémképek valótlanok, úgy tűnt, mintha idehaza a honfitársak gőzerővel ellenem dolgoztak volna. Előbb a CNN hozott ki friss felmérést, hogy mennyire drámai állapotban van Kelet-Európa ezen a téren, majd Szávay István vérlázító hencegéséről került ki titkos felvétel, amiben egy vélhetően zsidó származású nő leütésével dicsekszik a Jobbik tisztújító kongresszusán. Aztán az már csak hab volt a tortán, hogy a Figyelő címlapra pénzeső kíséretében kikerült Heisler András képe körbejárta a nemzetközi sajtót. A héten történt esetek ugyan nem könnyítették meg a dolgomat, de azon állításomat sem cáfolták meg, mely szerint Magyarország a közvélekedéssel szemben nem antiszemita ország.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!