hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fekete arany
Koch család története (1.rész)

2018. 11. 22.
A világ második leggazdagabb családja már évtizedek óta megkerülhetetlen szereplője a világgazdaságnak és az amerikai politikának. Hogy miként lettek egy német hajótörött leszármazottaiból dollármilliárdos királycsinálók, az alábbi cikkből kiderül.

Ha David és Charles Koch egy személy lenne, 107 milliárd dolláros vagyonával ez az illető lenne a világ második leggazdagabb embere lekörözve a Facebook-alapító Mark Zuckerberget, vagy épp a Microsoft-tulaj Bill Gatest. Nevük talán itt Európában nem mond annyit, mint az Egyesült Államokban, ahol vállalatuk a második legnagyobb magánkézben levő cég az országban. Hírnevet mégsem ezzel szereztek maguknak, hanem azzal, hogy a család – Soros Györgyhöz hasonlóan – aktívan szerepet vállal a politikai életben szervezeti hálóján keresztül. A Sztálint és Hitlert is érintő családi karrier egy kis holland városban, Workumban kezdődött még a XIX. század elején.

Koldusból királyfi

A család vállalkozásainak alapkövét letevő Hotze „Harry” Koch egy hollandiai tengerparti településen, az alig ötezer fős Workumban született. (A Hotze nevet az Egyesült Államokba érkezve változtatta meg Harryre.) Holott – ahogyan a Koch családnév is sejtetni engedi, - az őseik nem hollandok, hanem németek voltak – farmerek, doktorok, kereskedők. A városba elsőként Harry nagyapja, Johan akkor tette be a lábát, amikor még huszonévesen, matrózként egy kereskedőhajó fedélzetén egy vad viharba keveredett. A természet elemeivel a legénységnek nem sikerült megbirkóznia, egyedül Johan élte túl a tragikus hajótörést, neki sikerült kiúsznia a partokig. Harry később saját 1942-es memoárjában írta meg, hogy a keménykötésű, de rendkívül ambiciózus és tehetséges nagyapja egy fillér nélkül kötött ki a holland kisvárosban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!