hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Változást szeretnék a nemzetemben”
Interjú Alexander Christiansson svéd képviselővel

2018. 09. 13.
A Svéd Demokraták pártja történetének legjobb eredményét érte el a svéd parlamenti választásokon, de a sokak által rettegett „szélsőjobbos” fordulat ezúttal elmaradt. A párt megítéléséről, Svédország állapotáról és a jövőbeni feladatokról kérdeztük a keresztény parlamenti képviselőt.

Svédországban parlamenti választást tartottak múlt vasárnap.A pártok sorrendje nem változott, de a kormányzó Szociáldemokraták 12 parlamenti helyet elvesztettek, míg az ön pártja, a harmadik helyezett Svéd Demokraták 50 százalékkal tudta növelni parlamenti helyei számát a 2014-es választásokhoz képest. Elégedett? Tagja lesz a Riksdagnak?

– Igen, én is parlamenti képviselő leszek. Több szempontból is történelmi eredményt értünk el. Harmadik parlamenti ciklusunkat fogjuk kezdeni: 2010-ben 5 százalékos támogatottsággal kerültünk a parlamentbe, 2014-ben 13 százalékot értünk el, most pedig jelen állás szerint majdnem 18 százalékunk van. Nagyon elégedett vagyok. A szociáldemokraták a svéd történelem legrosszabb eredményét érték el, ami azt jelzi, hogy kezd gyengülni a szorításuk a svéd politikai életen. Nagyon piszkos kampányt láthattunk a részükről, de megmutattuk nekik, hogy erősek vagyunk, és nem fogunk megfutamodni.

Mi volt ennek a választásnak a tétje? Gondolja, hogy ez a mostani eredmény rá fogja kényszeríteni a többi pártot, hogy változtassanak a politikájukon, és megfelelő válaszokat adjanak az ország problémáira?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!